Wall Street Journal: "törpék" harca az OMV és a Mol között

Az OMV és a Mol esetleges egyesülésében semmi apokaliptikus nincs, hiszen világviszonylatban mindkét vállalat törpének számít - írta tegnapi számában a Wall Street Journal.
NAPI Online, 2007. október 16. kedd, 08:27
Fotó:

A lap szerint a Mol elleni megmozdulás hátterében valójában a közép-európai energiaszektor konszolidációjának leállítása, nem pedig előmozdítása áll. Az OMV éppen olyan támadás ellen szeretné magát bebiztosítani, mint amilyet a Mollal szemben kezdeményezett, hogy osztrák maradhasson. Az OMV-t ugyanis megrettenti annak a lehetősége, hogy bekebelezze egy, az orosz Lukoilhoz vagy Gazpromhoz hasonló cég. A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők arra számítanak, hogy legfeljebb 10 százaléknyi saját részvényt von be a Mol a jövő évi közgyűlésén. Tordai Péter, a KBC elemzője arra mutatott rá, hogy a bevonással az OMV részesedése is arányosan nő, tehát nagyobb tételt aligha kockáztat meg a menedzsment. Török Bálint, a Buda-Cash elemzője szerint a 10 százaléknyi pakett bevonásának pozitív üzenete lenne, és ez bizalmi kérdés is, a lépéssel sokat javíthatna megítélésén a Mol-vezetőség. Hasonló állásponton van az ING-s Pletser Tamás is, de hozzátette: a kivonás - bár pozitív hír lenne - nem feltétlenül járna azonnali hasonló mértékű árfolyam-emelkedéss.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK