A New York-i mutatók három hónapos mélypontra kerültek pénteken, miután a befektetőket hidegen hagyták az összességében a várakozásoknak megfelelő gyorsjelentések s a hangulatot egyre inkább a háborús esélylatolgatás határozta meg. A Dow Jones 238 ponttal, vagyis csaknem 3 százalékkal zuhant, csakúgy mint az S&P-500, amely 861,4 ponton zárta a kereskedést. A három irányadó index közül már csak a Nasdaq Composite van magasabban, mint 2002 végén, igaz, a mutató 3,3 százalékos pénteki zuhanása után csupán fél százalékkal áll a decemberi érték fölött. Az alapkezelők szerint a visszaesésben az amerikai részvénypiacról történt tőkekivonás is szerepet játszott, amit a dollár további gyengülése is alátámaszt. A DJIA indexben szereplő összes (30) részvény árfolyama csökkent. Az amúgy sem túl jó hangulatban a Morgan Stanley elemzője visszavette a biztosító szektorra korábban adott „túlsúlyozás” ajánlását, mivel megítélése szerint a gazdaság gyengélkedése előbb-utóbb ezen a szektoron is érezteti majd hatását. A biztosítótársaságok papírjai 4-8 százalékkal estek, a legnagyobbat az American International részvénye, amely 8 százalékkal zuhant. A Nortel Networks ugyan tizedik negyedévét zárta veszteséggel, ám optimistán arra számít, hogy az idei év folyamán már nyereséges lehet. A befektetők osztoztak a derűlátásában, így papírjának árfolyama 7,5 százalékkal emelkedett. Az online kiskereskedelemmel foglalkozó Amazon.com a múlt negyedévet a vártnál jobb eredménnyel zárta, ennek köszönhetően a részvénye a kevés papír közé tartozott, amely erősödni tudott az általános gyengülés közepette. Az Amazon történetében immár a második három hónapos időszakban produkált profitot, ráadásul az idénre vonatkozó prognózisán is javított.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!