Zuhan az olaj - az ezüstpániktól fél a piac

Ma reggel 1,5 százalékot esett Ázsiában a nyersolaj jegyzése, miután a CME bejelentette, hogy számos olajpiaci termék letétjét keddtől megemeli.
NAPI, 2011. május 10. kedd, 08:29

A befektetőknek rögtön az ezüst múlt heti példája sejlett fel a CME-bejelentés nyomán, amikor részben a letéti követelmények sorozatos szigorítása miatt (összesen négyszer emelt a CME) a nemesfém ára 50-ről 35 dollárig zuhant alig több, mint egy hét alatt.

Az olaj árfolyama pedig ígéretesen kezdett emelkedni, a péntek délelőtti 95 dollár alatti szintekről tegnap Amerikában már 103 dollár felé kapaszkodott (járt 103,4-en is, majd 102,55-ön zárt). Ma reggel csaknem 100 dollárig esett vissza az árfolyam a keddi piaczárás után életbe lépő szigorítások miatt.

Egy új olajkontraktus megnyitásához az eddigi 6750 dollár helyett 8438 dollárra lesz szükség, egy meglévő kontraktus tartásához pedig 6250 dollárra a korábbi 5000-rel szemben.

A múlt héten az ezüstöt mintegy követve az olaj árfolyama is jelentősen esett, két nap alatt mintegy 15 százalékkal.
Érdekes módon a vételi pozíciók likvidálásával nem csökkent a határidős pozíciók mennyisége az olajban, hanem nőtt, amit szakértők az elektronikus kereskedés és a kereskedési robotok térnyerésének tudnak be.

A hirtelen esést látva ugyanis számos szereplő nyithatott short pozíciót, mivel fontos technikai szinteket ütött át az árfolyam.

Egy, a Marketwatchnak nyilatkozó elemző szerint azonban az eladásra spekuláló pozíciók egy része tegnap záródhatott, miután az olaj zuhanása nem folytatódott sőt, határozottan fölfelé indult el a nyersanyag.

Ma reggel fél kilenc előtt 100,97 dolláron jegyzik az amerikai olajfajtát, a Brent hordója 113,95 dollár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK