Mindig is lusta voltál körbebiciklizni a Balatont? Inkább aludnál, mint izzadnál? Jelentkezz a Balaton-körbealvásra! Csak egy hálózsákra és egy párnára lesz szükséged. Ha úgy érzed, aludni jobb, mint tekerni, itt a helyed!”  - így hirdették meg a közösségi médiában a szervezők még tavaly az idén június 24-re tervezett eseményt, amihez drámai képsorokkal induló kedvcsináló videót is mellékeltek az emberi tűrőképesség határait feszegető erőpróbáról:

Csakhogy az esemény Facebook oldalán olvasható aktuális információk alapján most úgy tűnik, hogy porszem került az eddig gőzerővel zakatoló lustálkodó gépezetbe, mert egy néhány napja közzé tett szervezői bejegyzésben ez olvasható:

Sziasztok! Sose gondoltuk volna, hogy ennyi érdeklődő összegyűlik! Ezt köszönjük mindenkinek, dícséretesen lusták vagytok! A teljes körbealváshoz idén sajnos még így sem nem leszünk elegen, ezért a program nem lesz központilag megszervezve. Ez azt jelenti, hogy aki eljön, az saját felelősségre, és önállóan teszi. Ennek fényében viszont, továbbra is szívesen várunk mindenkit aki bevállalja! Hamarosan kikerül egy új időpont, addig pedig tessék előkaparni a hálózsákokat: Célozzátok meg a szabadstrandokat, és a bicikliutat! Akit legkésőbb kergetnek el, az nyer!

A leírtakat tisztázandó megkerestük a fenti sorokat közzé tevő szervezőt, hogy megtudjuk:

  • Megrendezik-e az eseményt?
  • Kaptak-e engedélyt a megrendezésre?
  • A kerékpárosok mit szólnak, hogy lefoglalnák a kerékpárutat? 
  • Esős idő esetén mit terveznek?

Egyelőre választ nem kaptunk, de az egyik hozzászóló valószínűleg jó nyomon jár, ugyanis azt írja: 

Ha nincs szervező - márpedig a poszt alapján nincs a továbbiakban -, akkor ez igazából csak magánakció, és simán elzavarhatnak a partról sajnos.

A féllegálisnak tűnő esemény iránt eddig már több mint 50 ezren érdeklődnek.