Két asztalosmester napi tizenkét órában dolgozik azért, hogy Ferenc pápa a Vatikán kéréseinek megfelelő székekben foglaljon majd helyet április 20-30-iki magyarországi látogatásán. Öt trón készül a pápának, további 16 a püspököknek és diakónusoknak.

A hírműsorban beszámoltak arról, hogy azoknak a trónusoknak, amelyeket a pápa használ majd, magasabb lesz a háttámlájuk, és mindegyikbe belegravírozzák a Vatikán címerét. A székek nyárfából, kőrisből és tölgyfából készülnek.

Ferenc pápa: Még élek, megyek Magyarországra

Ferenc pápa szombaton elhagyta a kórházat, ahol az utóbbi napokban hörghuruttal kezelték – jelentették hírügynökségek. Az egyházfő a La Repubblica című lap tudósítójának megerősítette, hogy az eddigi tervnek megfelelően április végén Magyarországra látogat. Bővebben>>>

Ádám Tamás asztalos az M1 híradójának nyilatkozva elmondta, a mozgathatóságra és a szállíthatóságra is törekedtek, így a súllyal is kellett számolniuk. Hozzátette, jelen pillanatban a szék ötven kilogramm súlyú, viszont ha tömörfát használtak volna, ennek a többszöröse lett volna.

Ferenc pápaáprilis 28-30-ai budapesti látogatásának minden részletéről beszámol a közmédia.