A város polgármestere a videóban elmondta, hogy három területen kötöttek megállapodást, a terület északi részén található kikötőt használatba vehetik a vitorlázók, és a horgászok egy ideiglenes megállapodás keretén belül, a déli részen strandot alakítanak ki, és megvalósítják az ökoparkot és egy hajókikötőt is a tavon.

„És ha ezt megcsináljuk, a soproniak elégedettek lesznek, azt mondod?” – tette fel a kérdést Lázár János a polgármesternek, aki azt válaszolta, hogy sok év után tudják majd így birtokba venni a Fertő-partot az emberek, „nem elengedve a távlati fejlesztési céljainkat.”

 

„Tehát a feladat a következő, ezt a területet ideiglenesen műbe kell helyeznünk, hogy a vitorlás egyesület és a horgászok használni tudják, a déli részen meg kell építenünk a standot, a hajókikötőt és a kiszolgáló létesítményeket, a területet pedig egy ökoparkkal kell rendeznünk és a b-verzióban valamikor az eredeti nagy tervet is meg kell valósítanunk, amit most kénytelenek voltunk elhalasztani" – foglalta össze a videó végén a miniszter a feladatokat.

Levelet kapott Lázár János

Írásbeli kérdéssel fordult a Fertő tavi beruházás ügyében Lázár János építési és a közlekedési miniszterhez a Párbeszéd, amely szerint az érintett területen olyan fejlesztést kell megvalósítani, ami őrzi a természeti értékeket, a táj jellegét és hosszútávon fenntartható.  Jakál Adrienn, az ellenzéki párt soproni önkormányzati képviselője még egy májusi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ismét kiadták az építési engedélyt, de sajnos nem hallgatták meg a szakértők és a helyiek akaratát, és ahelyett hogy normalizálták volna a terveket, csak kozmetikázták azokat.

Nőtt a Fertő-tónál beépíthető terület nagysága, nőtt az apartmanok száma és ugyanúgy szerepel a luxusszálloda és a sportpályák a tervek között

– közölte.

A politikus emlékeztetett, Lázár János a mai napig nem cáfolta azon állítását, miszerint jó pár évig itt még egy kapavágás sem fog történni.

Április elején történt fordulat a Fertő tó beépítésének jó ideje húzódó ügyében

bíróság arra kötelezte a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatalt, hogy vonja vissza a beruházás környezetvédelmi működési engedélyét, illetve indítson új eljárási folyamatot – közölte a Greenpeace.

A környezetvédő szervezet a helyi tiltakozó civileket tömörítő Fertő tó Barátai Egyesülettel közösen még január végén indított pert, mert az illetékes kormányhivatal 2022 karácsonya előtt meghosszabbította a korábban már felfüggesztett Fertő tavi beruházás engedélyét.

A Greenpeace és a Fertő tó Barátai Egyesület rendkívül fontos sikernek könyvelte el a bírósági győzelmet, mert a végső cél továbbra is az, hogy a kormány alapjaiban gondolja újra a Fertő tóhoz tervezett több milliárdos nagyságrendű gigaberuházás terveit, és amennyiben építkezik is, egy jóval szerényebb, kisebb léptékű, környezetkímélő turisztikai fejlesztést végezzen. Mindezt annak érdekében, hogy ne sérüljön a Fertő tó értékes élővilága.

Tó-körkép szezon előtt: az egyik kiszárad, a többi megúszhatja

A Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó és a Fertő tó vízállásának jártunk utána az alábbi összeállításban. Rossz és jó híreink egyaránt vannak. Bővebben >>>