A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 29 éves budapesti férfi ellen, aki társaival számos idős sértettől csalt ki nagyobb összegeket különböző valótlan történeteket előadva nekik.

Vérszemet kaptak az unokázós csalók, óriási összeghez jutottak

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség minősített csalás bűntette miatt vádat emelt két férfi ellen, aki az úgynevezett unokázós csalás módszerével csaknem húszmillió forintot szerzett meg egy idős sértettől. Bővebben>>>

Unokának adták ki magukat és sokszor bejött

A vádirat szerint a férfi terhére tavaly előtti évben hét „unokázós” csalás róható:

  • Május 20-án a 80 éves váci sértettet egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt nő – magát a sértett menyének kiadva – felhívta, hogy eltulajdonított egy több millió értékű csomagot, amit ki kell kifizetnie, ha nem, akkor az egész család bajba kerül. A sértett a telefonhívást követően a vádlott által odaküldött futárnak átadott 1 millió 100 ezer forintot.
  • Május 21-én szintén egy nő hívta fel telefonon a 74 éves tárnoki sértettet azzal, hogy ő az unokája, és bajba került: egy csomagküldő szolgálatnál dolgozik, ahol az egyik küldeményben kábítószer volt, és „nem engedik el”, ha nem fizet 3 millió forintot. Az idős, tévedésbe ejtett nő ezt követően a vádlott társának átadott 2 millió forintot.
  • Május 24-én egy ismeretlenül maradt személy hívta fel a Bicskén élő 83 éves nőt magát az unokájának kiadva. A hang segítséget kért azt állítva, hogy megverték és pénzre van szüksége. Miután a nagymama a megbeszélt helyre tett 1millió 200 ezer forintot, a hívó fél még több pénzt kért, így a sértett további 1 millió 530 ezer forintot és összesen 520 ezer forint értékű aranyékszert is átadott a csalóknak.
  • Május 26-án a 72 éves zsámbéki sértettet az unokájaként bemutatkozva hívta fel egy ismeretlen személy azt állítva, hogy bajba került. Hogy segítsen, a vádlott által odairányított futárnak átadott 220 ezer forint készpénzt és 160 ezer forint értékű aranyékszert.
  • Május 28-án a vádlott társa a 78 éves pilisvörösvári sértettől – azt követően, hogy egy ismeretlen személy magát a nő fiának kiadva magát ügyvédi költségekre kért pénzt – a megbeszéltek szerint átvett 8650 eurót és 1 millió 280 ezer forintot.
  • Május 31-én a 88 éves dunaújvárosi sértett a „lányától” kapott egy telefonhívást, miszerint bajban van és pénzre van szüksége. Az ezúton tévedésbe ejtett sértett a vádlott társának átadott 500 ezer forintot, hogy eljuttatja a bajba került nő részére.
  • Június 8-án a 80 éves kunszentmiklósi sértettnek a lányunokájának adta ki az ismeretlenül maradt személy, és arra hivatkozva hívta fel, hogy bajba került, pénzt kért tőle. A hozzá küldött futárnak átadott 1 millió forintot, valamint arra is rávették, hogy összetörje a mobiltelefonját.

Unokázós csaló lopott a nagymamától, a rendőrség visszaszerezte a nő pénzét

Kétségbeesetten fordult a szigetszentmiklósi rendőrséghez egy idős nő január 20-án, miután aznap délután átverték és kicsaltak tőle egymillió forintot. A nyomozók sikeresen visszaszerezték a nő pénzét, majd hazakísérték és meggyőzték, hogy tartsa biztonságos helyen. Bővebben>>>

Futárokat szalasztott a pénzért

A vádlott irányította a futárokat az ország különböző pontjain élő sértettek házához, és utasította őket a pénzösszegek átvételére, valamint az általa megjelölt személyeknek történő átadására, ezért az ügyészség 7 rendbeli, idős koránál fogva a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádolta meg.

Vádiratában az ügyészség börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltását, valamint – mivel próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el cselekményeit – az ellene jogerősen kiszabott 1 év 10 hónap fogházbüntetés végrehajtását indítványozta.

Jogerős elmarasztaló ítélet esetében az eljárás során felmerült 289 564 forint bűnügyi költséget és a sértettek által bejelentett összesen közel 9 millió 500 ezer forint polgári igényt is meg kell fizetnie.