Jelenleg Kína uralja az elektromos járművekhez és a megújuló energiatárolókhoz szükséges akkumulátorok gyártásához elengedhetetlen ásványi anyagok feldolgozását, amelyekre az akkumulátorhiány miatt most kiugró kereslet van.

Amerika természetesen nem akarja hagyni, hogy Kína ebben is megelőzze őket, ezért sorra kötnek olyan megállapodásokat, amellyel át tudják venni a hatalmat az ellátási lánc fellett – számolt be róla a The New York Times.

lítiumkobaltnikkel és a grafit a legfontosabb ásványi anyagok, amelyek szükségesek az akkugyártáshoz.

Továbbra sem világos azonban, hogy ezek közül a partnerségek közül melyik lesz sikeres, vagy hogy képesek lesznek-e akár csak megközelítőleg is olyan mennyiségű ásványi anyagot előállítani, amelyre például

Európai és japán vezetők egyetértenek abban, hogy a világ ásványi anyag készletének feldolgozásának több mint 80 százalékát Kínára bízza – ez azonban kiszolgáltatottá teszi a többi országot, ugyanis Peking politikai nyomását kihasználva akár fegyverként is tudja használni az ellátási láncokat.

Kép: Qilai Shen/The New York Times
A G7 vezetői szombaton megerősítették, hogy rugalmasabb források kiépítésére van szükség és kezelni kell a sebezhető nyersanyag-ellátási láncok által okozott kockázatokat is. Az Egyesült Államok és Ausztrália partnerséget is bejelentett a felelősségteljes fenntarthatóság eléréséhez.

A mi szempontunkból ez egy hatalmas lépés - egy hatalmas előrelépés az éghajlati válság elleni küzdelemben
– ezt Joe Biden amerikai elnök mondta miután aláírta a megállapodást Ausztráliával.

Sok megállapodást kötött az USA, de lehet, hogy mégsem volt hatékony?

Cullen Hendrix, a Peterson Institute for International Economics vezető munkatársa szerint a Biden-kormány stratégiája eddig „kissé összefüggéstelen volt és nem feltétlenül volt elégséges a cél eléréséhez”.

Az ásványi anyagok iránti keresletet az Egyesült Államokban nagymértékben ösztönözte Biden elnök éghajlatvédelmi törvénye, amely adókedvezményeket biztosít elsősorban az akkumulátorok összeszerelésével foglalkozó vállalatoknak.

Hendrix szerint azonban a törvény nem tudta növelni a hazai bányák számát, ami a gyárak ellátása miatt lenne kiemelten fontos.

Az Egyesült Államok nem lesz képes ezt egyedül végigcsinálni
– tette hozzá a lapnak adott interjúban.

Az amerikai kormány szerint az elektromos járművekhez szükséges ásványi anyagok biztonságos beszerzése az egyik legsürgetőbb kihívás.

Csak a lítium globális kínálatának 42-szeresére kell nőnie az évszázad közepéig, hogy kielégítse az elektromos járművek iránti növekvő keresletet.

Kép: Brittany Greeson/The New York Times
Az USA mellett az Európai Unióban is bevezettek támogatási programokat, amivel nagyobb versenyt indítanak
  • új bányákért
  • és akkumulátorgyárakért.

Magyarország harmadik az akkumulátorgyártó országok listáján

Hazánk harmadik helyen áll gyártókapacitásban a lítium-ion akkumulátorokat gyártó országok ranglistáján a Visual Capitalist és az S&P Global Market Intelligence adatai szerint. Orbán Viktor azt szeretné, ha akkumulátorgyártó nagyhatalommá válnánk lenne, amihez a gyártókapacitás növelésére van szükség. A beruházásokat sorra jelentik be – közben a lakosság és az ellenzék tiltakozik.ITT olvashatja a részleteket.

A kínai vállalatok óriási összegeket fektetnek be a bányák és finomítói kapacitások megszerzésébe világszerte. Közben Indonézia, Chile, Bolívia és Mexikó például a nyersanyagok jobb ellenőrzés érdekében államosította az ipar bizonyos területeit.

Na de hova tűntek az elektromos autók a kereskedésekből?

Az elektromos autók népszerűbbek, mint valaha, közben az eladások száma is növekszik, nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt, de ha most szeretne venni, nehéz lesz raktárról találni.

Egy amerikai autókereskedők körében végzett tanulmányból kiderült, hogy az üzletek kétharmadának tavaly nem volt eladó akkumulátoros vagy plug-in hibrid autója – ráadásul sem új, sem használt. Bár használtat egyébként is nehéz találni, hiszen a lakosság csak pár éve kezdett nagyobb mennyiségben ilyen kocsikat vásárolni. Most azonban úgy néz ki, hogy mégis könnyebb használtat venni.

  • használtautó.hu-n jelenleg kevesebb mint 3 500 használt elektromosautó-hirdetés van.
  • Új villanyautóból pedig mindössze ezer darabot kínálnak a szalonok.

Az Our World in Data adatai szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának több mint 16 százalékáért a közlekedés felelős, tehát a kocsik villamosítása az éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiai célok közül az egyik legfontosabb.

A klímaváltozás elleni küzdelem érdekében egyébként az EU ambiciózus célokat tűzött ki az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén. Az Unió 2050-re klímasemlegességet szeretne, 2030-ig pedig 55 százalékkal kívánja csökkenteni a kibocsátást – erre az európai klímaváltozási törvény kötelezi a tagállamokat.

De miért hiánycikk a villanyautó?

Elsősorban az ellátási láncot lehet okolni, méghozzá azért, mert az akkumulátorgyártás hiányosságai miatt nem tudnak a keresletnek megfelelő mennyiségű elektromos járművet gyártani.

A londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence szerint az évtized végére akkora lehet a hiány, mint amennyi jelenleg az éves termelés: egymillió tonna.

A csak elektromos járműveket gyártó Tesla például közvetítő nélkül értékesítik a kocsikat, ez azonban alkalmazkodásra kényszeríti a nagy autógyárakat és a kereskedőket, hiszen utóbbiakat akár el is lehetetlenítheti az új rendszer a Vox.com-nak nyilatkozó szakértő szerint.

Az Egyesült Államokban a kizárólag elektromos kocsikat gyártó cégek (például Rivian és Lucid) már most is közvetlenül a fogyasztóknak értékesítenek. Ez a modell lehetővé teszi a gyártók számára, hogy megkerüljék az autókereskedők alkudozását és elkerüljék például a személyzet bérköltségeit.

A Vezess.hu tavalyi adatai szerint a legnépszerűbb hazai villanyautók a Tesla, a Kia és a BMW voltak.

Már csak a környezetvédelmi okok miatt érdemes elgondolkodni elektromos autó beszerzésén, ugyanis sokkal biztonságosabbak ezek a járművek, fenntartásuk is sokszor olcsóbb, mint a hagyományos verzióké. Nem kell többet benzint vagy gázolajat tankolni, ráadásul nem csak a nyilvános töltőállomásokon, hanem akár otthon is „teletölthetjük” az autót, sok városban pedig ingyen is parkolhatunk tisztán elektromos üzemű járműveinkkel.

Az akkuhiány okai

Jelenleg világszerte hiány van szakképzett munkaerőből,

  • különösen az ellátási láncban,
  • és a szállításban részt vevő munkavállalókból.

Ez magában foglalja a tengerentúli szállítás folyamatát is. Ha nincs elég ember a rakomány mozgatásához, akkor az akkumulátorok és más autóalkatrészek, például a chipek a kikötőkben rekednek.

A chiphiány pedig az autóipar legégetőbb problémájává vált az elmúlt időszakban, mostanra szinte nem maradt olyan szereplő, akire ne lett volna hatással a termékek hiánya.

Az adatokból az látszik, hogy a világgazdaság lassulása a chipek iránti keresletet is csökkenti – a tavalyi évben ugyanis 9,2 százalékkal esett vissza a chipek globális értékesítése a gazdasági recesszió miatt.

A kiszámíthatatlanság az autógyártóknál
  • termelésingadozást okozott,
  • és kiszámíthatatlanná tette a rendelések teljesítését is.
Szinte mindenki, az autógyártók, a kereskedők és a vásárlók is rosszul járnak a chip-, és akkumulátorhiány miatt, azonban van egy szereplő a történetben, aki nagyon sokat kaszálhat – ezek pedig nem mások, mint a chipgyártók.

Ők sokkal több pénzt kérhetnek egy-egy termékért, ugyanis hiány van a termékből, miközben a kereslet igen magas iránta.

Olcsó, nagy kapacitású és gyors akkumulátort fejlesztettek

Az MIT mérnökei egy új akkumulátorkonstrukciót fejlesztettek ki, amely hétköznapi anyagokat - alumíniumot, ként és sót - használ. Az akkumulátor nem csak olcsó, de ellenáll a tűznek és a meghibásodásoknak, és nagyon gyorsan tölthető, ami hasznos lehet az otthoni áramtároláshoz, vagy az elektromos járműveknél is. → Bővebben