Az új érvényesítési módot azután fogják a BudapestGO alkalmazásban aktiválni, miután kellő számú járatra kihelyezték őket. A BKK úgy fogalmaz, ez két lépcsőben történhet meg: először a felszíni járatok többségén, várhatóan augusztus közepén, majd szeptemberben a metróvonalakon.

Az új matricák a megszokott QR-kódot is tartalmazzák majd, így továbbra is érvényesíthetők maradnak a jegyek a telefon kamerájával.

Az NFC-vel (Near Field Communication) való érvényesítést úgy kell elképzelni, mint az érintéses, vagy a Google Wallet-el és az Apple Pay-el való fizetést. Az új matricáknál a BKK szerint feltüntetik, hova kell érinteni a telefont az érvényesítéshez.

BKK megjegyzi, hogy a jegyértékesítésből származó bevételeknek a 25 százalékát teszik ki mostanra a digitális jegyek – a BudapestGO applikációnak ebben kiemelt szerepe van. A társaság tavaly nyáron teszt jelleggel lehetővé tette a digitális jegyek kamerával való beolvasását a 4-es 6-os villamoson, ám többen visszaélve a helyzettel csak az ellenőr érkezésekor érvényesítették őket. Így a bliccelést megelőzendő, nem terjesztik ki ezt a megoldás több járatra, és a meglévőkről is eltávolítják.

A következő hetekben közel 30 ezer új QR-kódot helyeznek ki a BKK járatain. 

 

Nyeregben a bringások: egyre népszerűbb a MOL Bubi

Közel egy év alatt megduplázódott a közbringák használóinak száma, már közel 6 kölcsönözték ki őket. A szolgáltatást a Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan bővíti. Bővebben--->