– A globális gazdaság legnagyobb problémájaként írta le nemrég a Corvinus egyetem konferenciáján az inflációt több vezető közgazdász. A rendezvényen téma volt a 20-as évek fiskális és monetáris stratégiái itthon és Európában. Milyen utakat vázoltak a szakértők a nemzetközi szakmai tanácskozáson?
Az esemény a Bank for International Supplements (BIS), a Nemzetközi Fizetések Bankja, a London School of Economics (LSE), Európa egyik legjobb egyeteme pénzügyi és makrogazdasági kérdésekben iskolája és a Corvinus Egyetem közös szervezésében jött létre. Eljött hozzánk Augustin Carstens, a BIS első számú vezetője, Ricardo Reiss portugál közgazdász, korábban a Princetoni Egyetem most az LSE professzora. Andrei Kirilenko, a Cambridge Egyetem professzora, a kriptovaluták és a digitális fizetési rendszerek világszerte elismert szakértője és persze sok kíváló magyar szakember is: hosszú a lista. Komoly és élénk eszmecsere bontakozott ki, sok új megállapítás született a globális inflációra vonatkozóan. Emlékezzünk rá, hogy a pandémiát megelőzően a központi bankok több éven keresztül próbálták az infláció mértékét növeli, mert kényelmetlenül alacsony volt: fékezte a gazdasági tevékenységet. A pandémia után aztán, amikor elindult az infláció mértéke felfelé, a szakemberek döntő többsége először átmenetinek vélte a megugró inflációt. Arra ugyanis számítani lehetett, hogy amikor újraindítottuk a gazdaságot, egy olyan környezetben, amikor a kereslet és a kínálat nem egyenletesen épül vissza, akkor megjelenik az infláció. Mára egyértelművé vált – és ebben a konferencián is konszenzus volt –, hogy az az infláció, amit most látunk nem időszakos, hanem beleégett a világgazdaságba. Ennek közgazdasági oka van: túl sok volt a monetáris és fiskális stimulus a pandémia során, és lehet, hogy már előtte is. A globális infláció ezeknek a múltbeli közpolitikai döntéseknek a következménye.

Kép: Napi.hu

– Korábban azt nyilatkozta, hogy sok döntéshozó generációs okok miatt sem tapasztalt ilyen magas inflációs környezetet, ez egy új kihívás. A KSH áprilisra – az elemzői várakozásoknak megfelelően - 24 százalékot mért a fogyasztói árak emelkedésében. Tény, hogy márciushoz képest mérséklődött az áremelkedés, de uniós szinten még mindig kiugróan magas. Mégis hogyan lehetne letörni ezt?
Ahhoz, hogy a gazdaságunk és a társadalmunk jól működjön, alapvető stabilitás kell. Ezt a stabilitást a pénzügyi rendszerben az árstabilitás adja meg. Ahogy a konferencián is beszéltük, a gazdaság nagyon eltérően működik alacsony és magas inflációs környezetben. Egy alacsony inflációs környezetben az infláció maga nem nagy tétel az ármeghatározásban, amikor bértárgyalunk, vagy a nyaralásunkról döntünk, akkor azon, hogy az általános infláció mekkora, nem sokat gondolkodunk. Amikor viszont kialakul egy ilyen magas inflációs rezsim, és megszilárdul, akkor az általános árváltozás minden döntésnek a része lesz. Onnan nagyon nehéz visszajönni. Most a tét, hogy beleragadnak-e egyes országok, akár egyes régiók ebben a magas inflációban, hogy a monetáris politika elég gyorsan tud lépni ahhoz, hogy letörje az inflációt. Ez nem egy egyszerű feladat. A monetáris politikában mindig az a félelem, hogy az irányadó kamat az inflációs görbe mögé esik be, azaz az infláció emelkedik, erre reakcióként megemelik az irányadó kamatot, de eléggé ahhoz, hogy megtörje az inflációt – ezért újabb kamatemelés kell és így tovább, A folyamat végén szélsőséges esetben akár meg 80-90 százalékos infláció is lehetséges. Mindenki tudja, hogy ezt el akarjuk és el is fogjuk kerülni. De ehhez tudni kell, hogy van egy olyan pont, amikor bátran érdemes emelni az irányadó kamatot, hogy az inflációs görbe elé kerüljünk. Ez a feladat és ez a gondolkodás, amire most szükség van.

– Ez érthető, de valóban az infláció a legnagyobb problémája a magyar gazdaságnak?
Ez függ a nézőponttól, hogy mit látunk nagy problémának egy gazdaságban vagy társadalomban, és hogy milyen időtávon gondolkodunk. A strukturális, (10-15 éves) távot nézve ott az oktatás, az iparpolitika vagy a közlekedés. Nyilvánvalóan más problémák merülnek fel a gazdaság ciklikus (1-3 éves) időtávján, ahol a fókusz a gazdasági növekedés, a fizetési mérleg vagy éppen az infláció mértéke. Ciklikus értelemben egyértelműen az infláció a legnagyobb probléma. Ez, ami a leghúsbavágóbb, és nem csak azért, mert magas, hanem mert fennáll annak a veszélye, hogy megragadhat ezen szinten, hogy ha nem lépünk bátran ellene. Ha ennek belátható időn belül vége lesz, akkor magunk mögött tudjuk hagyni, ki tudjuk heverni, ha nem, akkor sokkal nagyobb növekedési árral, sokkal alacsonyabb gazdaságnövekedést tudunk csak elérni.

–Törvényszerű, hogy a fellendülés éveit válságok követik, de hogyan lehet ezek ellen védekezni, ki lehet-e nőni igazán egy olyan recessziót, amit nem gazdasági okok, hanem a világjárvány, majd az azt követő orosz-ukrán háború generált?
A gazdasági növekedés hosszú távú egyensúlyi ütemét erősen befolyásolják a válságok és a technológia fejlődése. Amikor új innovációk jönnek, új piacok nyílnak ki, új országok kapcsolódnak be a világgazdaságba, új termékek jelennek meg, akkor felgyorsul a gazdaság növekedési üteme. A gazdasági válságok ugyanakkor hosszú távon is le tudják lassítani a gazdasági növekedést. Hogyha megnézzük a világgazdaság növekedési ütemét a fejlett országok esetében, látjuk, hogy 2008-2009-as válság után van egy törés a hosszú távú növekedés ütemében. Ma sokkal gazdagabbak lennénk, ha a 2008-2009 előtti trenden fejlődött volna a világ, vagy a nyugat-európai gazdaság. Az orosz-ukrán háború következményei a világgazdaságra és számunkra is mindenképpen negatív. Direkt hatás, hogy a szomszédunkban háború zajlik, sokkal komolyabban kell vennünk a biztonsági kockázatokat, sokkal többet kell költenünk a honvédelemre. A másik fontos kérdés, amiről beszélni kell, hogy a háború során egy rendkívül erős ársokk érte a magyar gazdaságot – a cserearányok a mi hátrányunkra változtak meg, a GDP durván 10 százalékát, minden 10. forintot elvesztettünk. Ez azt jelenti, hogy ha nem akarjuk adósságba verni magunkat, akkor 10 százalékkal kevesebbet tudunk beruházni vagy fogyasztani. 10 százalékkal szegényebbek vagyunk, mint voltunk 2022 február 23-án. Azért ez elég sok. És egyelőre még nehezen forintosítható, de mindenképpen komoly kihívás a háború indirekt hatása, a gazdasági blokkok kialakulása. Eddig alapvetően piaci verseny és logika határozta meg a külkereskedelmet, a háború kapcsán erőteljesen megjelentek a biztonságpolitikai megfontolások is. Bizonyos szállítók megbízhatatlanná váltak, elindult egy importkiváltás is egy sor fejlett országan. Minket ez érzékenyen érint: Magyarország egy kicsi, nyított gazdaság, az export-importunk nagyon magas a GDP-hez képest, így a világgazdaság blokkokba rendeződése a mi jólétünket is csökkentheti hosszútávon.

Kép: Napi.hu

– Megférnek ezek az összetett, gazdasági problémákra adott, a közgazdaság-tudomány által helyesnek vélt válaszok a sok esetben priorizáló politika adta válaszok és stratégiák mellett?
Sok a félreértés ezen a területen. A nyolcvanas évek reformközgazdaságának egyik túlélő gondolata, hogy gazdasági és társadalmi problémákra létezik értéksemleges, úgynevezett szakmai vagy közgazdasági válasz. Ha megvan a megoldás, ami politikától, világnézettől független, a politikának nincs más feladata, mint ezt a jó megoldást implementálni, ha tetszik, ha nem. A világ ennél azért bonyolultabb. A fő kérdés az értékválasztás: mit tartunk fontosnak? Gazdasági növekedést, társadalmi békét vagy éppen a környezetvédelmet? Demokratikus társadalomban ezeket az értékválasztásokat a politikai segítségével tesszük meg. A közgazdaságtan nem előírja a helyes megoldást a demokratikusan választott kormányzatnak, hanem informálja a döntéshozókat – és a legjobb esetben a választókat is, hogy az értékválasztásokat a lehető legmegalapozottabban, az esetleges költségek és hasznok ismeretében tudják meghozni. Nincs közgazdasági értékválasztás: nem biztos például, hogy a lehető legmagasabb gazdasági növekedés a legjobb az adott társadalomnak. A közgazdaságtudomány nem egy konkrét megoldást szállít, hanem több, potenciális megoldást. A közgazdaságtudománynak az a feladata, hogy a politikai közösség és így különösen a választók számára világosan megmutassa, hogy melyek azok a megoldások, amik jók és amik között érdemes értékválasztást tenni. A kérdésre válaszolva tehát: igen, megfér a közgazdaságtan a politika logikája mellett. A közgazdaságtudomány segít a demokratikus politikai folyamaton belül az egyes értékválasztások között dönteni, felvázolja a gazdasági szempontból működőképes alternatívákat azok előnyeivel és hátrányaival együtt – és a döntés után számíthatunk a közgazdaságtudományra annak szakmai megvalósításában is. Ez nagyon sok – de azért minden kérdést nem fog eldönteni a közgazdaságtudomány.