Budapesti felhőkarcolók - így döntött a kormány

Megépülhet még egy óriásépület Budapesten, kivételes lehetőséget kapott a Mol, hogy felhúzhassa 120 méter magas székházát. A kormány azzal érvel, hogy a zászlóshajó cégeknek megadták a lehetőséget.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 14. kedd, 10:55
Fotó: Napi.hu

Felhőkarcoló tilalmat vezetett be a kormány: 90 méternél magasabb épület nem épülhet már Budapesten. Azonban a regionális nagy cégeknek felajánlották a lehetőséget: ez a Mol, az OTP és a Richter volt. Informális egyeztetéseken a szabály bevezetése előtt került ez szóba, de csak a Mol kívánt élni a lehetőséggel - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Így felhúzhatják a Kopaszi-gátnál a 120 méteres irodájukat, ezzel is szimbolizálva zászlóshajó szerepüket.

Érdekesség, hogy az OTP kivételével - amelynek elnök-vezérigazgatója Csányi Sándor a választások előtt kiállt a Fidesz-KDNP kormányok mellett - mindegyik vállalatban tulajdonrésszel rendelkezik az állam.

A kormány már második éve tervezte a felhőkarcoló tilalmat, amely a leginkább épp a magyar olajtársaság ellen készülhetett. Lázár Jánoson ugyanis azután lett úrrá a magasságiszony, hogy a Mol tavaly év végén előállt a fővárosi Kopaszi-gátra tervezett 120 méteres székháztervével. Igaz, az Árpád-híd pesti hídfőjénél a szlovák hátterű HB Reavis 90 méteres terveket dédelget.

A fideszes politikus, aki Csányi Sándor Mol-alelnökkel többször nyilvánosan összerúgta a port, sose ismerte el nyilvánosan, hogy a tiltással a Mol terveit akadályozná. Az olajcég viszont rezzenéstelenül azt ismételgette, hogy székházát az eredeti terveknek megfelelően 2021-re felhúzza. A napilap kérdéseire Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt Mol-vezér júniusi közös sajtótájékoztatójukon is a tilalmi tervről szinte tudomást se véve nyilatkoztak.

A fotó forrása: MOL.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ziziza, 2018.08.14 23:40

@zana: ja és ebben az életmódban a nagyszüleim 88-91 éveket életek meg úgy, hogy végigkapálták az életüket.... közép és hosszútávon már nem lesznek 88-90 évesek, mert a mai 65 alatti korosztály nem fog ennyit megélni... 50 felett már a férfiak hullanak mint a legyek.... kb ennyit ér a mai nagy bazi modern civilizáció....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ziziza, 2018.08.14 23:37

@zana:

Nagyon tévedsz, gazdálkodó családban nőttem fel, nagyszüleim több hektáron gazdálkodtak állatokat tartottak, nekem erről szólt az egész gyerek-tinédzser korom... kapáltam, kaszáltam, kukoricát törtem, malacólat takarítottam, lovat etettem, vizet húztam gyűrűs kútból, csak udvari wc-volt.... meg edződtem nem félek az ilyen munkáktól..... és tudásom is van hozzá.... tehát tudom miről beszélek, pont az a tervem, hogy részben visszatérek ehhez az életmódhoz, a szabadúszó munkám mellett....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.08.14 22:44

@ziziza:
Mi nem versenyzünk.... Szomorú lenne ha így lenne.
Gyanítom nem tudod mi a természetben élni. Ott hamarabb halnak mint a civilizációban. Kapáltál már kukoricát, szedtél babot a kertben, tartottál disznót vagy más haszonállatot amely akkor is enni kér ha karácsony van?
Egy szép üvegpalota embertelen lenne, maximális kényelemmel ellátva. Nem hiszem. Magas épületekkel sokkal több zöldterület marad a városban ez sem megvetendő. Aki nem szert ilyen helyen lakni dolgozni ne költözzön oda ne vállaljon ott munkát
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ziziza, 2018.08.14 22:01

@zana: Bp-nek semmi szüksége arra hogy más világvárosokkal versenyezzen.... ha sok magas épületre vágysz, költözz pekingbe, sanghajba és fulladj bele az ottani szmogba... mert már mindenhonnan kiírtották a természetes élőközeget, az elmebeteg, magas épület épületek miatt a sok megalomániás, bolygóromboló idióta....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ziziza, 2018.08.14 21:58

@csavardi:

Képzeld volta m Rómában is és Párizsban is, Londonba nem vágyom, oda nem akarok menni....
Róma szép, de pont a hagyományos, történelmi épületei miatt..... Párizs oltári nagy csalódás volt, utáltam, koszos, túl sok setét ember, sok beton.... Van egy üzleti negyede ahol vannak magas üveg épületek, de kb mintha a marson lennék úgy éreztem magam, a hideg kirázott tőle, alig vártam, hogy elmenjek onnan... szóval, ezek nem mérvadóak....
amúgy meg nem az a baj, hogy kevesebb zöldet foglal el, hanem az egész szerkezet túl sok beton, túl sok vas, túl sok üveg.... természetellenes... rontja a látképet, én inkább hívom börtönnek őket..... kb 10 évig dolgoztam üveg"palotás" irodaházakban, gyűlöltem.... de akkor még nem volt más választásom, azóta lett... soha többet be nem teszem a lábam ilyenekbe....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html