A Futureal-csoporthoz tartozó Cordia tájékoztatása szerint 2014 óta szisztematikusan erősítik pozíciójukat a lengyel piacon. Felidézték, hogy a társaság a közelmúltban vált a varsói tőzsdén jegyzett Polnord ingatlanfejlesztő 100 százalékos tulajdonosává. Cordia és Polnord márkanevek alatt az idei első negyedévben 140 lakást adtak el a lengyel piacon.

Földi Tibor, a Cordia International igazgatóságának elnöke szerint évente mintegy 750-900 lakás eladásával számolnak Lengyelországban, de a további telekvásárlási terveket figyelembe véve a későbbiekben elérhetőnek tartják az évi több mint ezer otthon értékesítését is.

QP | Quality Placement

Lengyelországban a Cordia Krakkóban, Varsóban, valamint a Sopot, Gdansk és Gdynia városát felölelő településegyüttes területén aktív, de a tervek szerint más városokra is kiterjeszti majd tevékenységét. Az elmúlt hónapokban három új fejlesztést indítottak el a lengyel piacon, a Polnord portfóliójával együtt pedig az idén több mint 650 lakás meghirdetését tervezik.

A Cordia a közép- és kelet-európai régióban az egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztő és befektető vállalatcsoport, amely jelen van Magyarország, Lengyelország és Románia újlakás-kínálati piacainak közép- és felsőközép szegmensében, továbbá két pilotprojekttel Spanyolországban is.

A közelmúltban vásárolták meg a brit Blackswan Property ingatlanfejlesztő társaságot, a Polnord SA lengyel lakóingatlanfejlesztő vállalatot, valamint a német bérlakás- és városrehabilitációs piacon aktív ARGO Properties N.V. holland társaság 15,9 százalékának is tulajdonosa a Cordia. A tranzakciókat részben az MNB növekedési kötvényprogramja keretében kibocsátott kötvények révén finanszírozta a vállalat.

A 2020-as konszolidált adatok alapján a vállalatcsoport bevétele 68,3 milliárd forintra nőtt a 2019-es 34,5 milliárd forintról, az adózás előtti eredmény pedig 6,8 milliárd forintról 22,3 milliárd forintra emelkedett. A mérlegfőösszeg 181,6 milliárd forintról 299,2 milliárd forintra, a saját tőke 34 milliárd forintról 69,2 milliárd forintra nőtt.