Globális szinten az építésgazdaság felelős az energiafelhasználás 36 százalékáért és a szén-dioxid-kibocsátás 37 százalékáért, ezért különösen fontos, hogy épületeink teljes életciklusuk alatt hogyan hatnak a környezetre, milyen mértékben érvényesülhet-e a körforgásos gazdaság. Az  építőanyagok drágulása, hiánya és az energiaárak emelkedése is mind a körforgásos gazdaság érvényesítésére irányítja a figyelmet. Mindez a háború árnyékában még inkább felértékelődik, hiszen a szektor 48 százalékos importkitettségén csak gazdaságos anyaghasználattal, új technológiákkal és az építőanyagipari-hulladék újrahasznosításával csökkenthetünk - mondta a ma megnyitott nemzetközi építőipari szakkiállításon, a  Construmán lapunk kérdésére Koji László, ÉVOSZ elnök.

Az építőanyagok újrahasznosítása szavai szerint napi kihívás, ebben mára nagyjából annyit sikerült elérni, hogy az építési hulladék 95 százaléka hulladéklerakóba kerül. A következő lépés a szelektív gyűjtés és az újrahasznosítás lenne, különösen a vas- és acélipari termékeknél, fahulladéknál, réz- és aluminium-ipari termékeknél, amelyeknél a legnagyobb mértékű az importkitettség - tette hozzá Koji, aki szerint hosszabb távon a rendkívül energiaigényes előállítású kőzetgyapot kiváltásán is érdemes gondolkodni.

Az építőanyagok újrahasznosításának fontosságát megerősítette Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke is. Az ágazat kilátásairól  lapunk kérdésére úgy vélte, az idén lejáró támogatások jelentős lendületet adtak az építőiparnak, ahhoz, hogy a szektor továbbra is jól teljesítsen, több elemet érdemes lenne megtartani ezek közül. A Masterplast elnöke ezek között említette az 5 százalékos áfát, amit szükségesnek tart ahhoz, hogy fizetőképes kereslet maradjon a lakásokra. Emellett az energiamegtakarítást eredményező felújítások támogatását tartja kiemelten fontosnak.

Megnyitott a 40. Construma



Két év kihagyás után, a kőbányai vásárvárosban megnyitott a Construma nemzetközi építőipari szakkiállítás. Az április 6-10 között látogatható rendezvényen 5 pavilonban mintegy 450 kiállító várja új termékekkel, workshopokkal a szakembereket és az építkezőket, felújítókat. Az idei, 40. Construma középpontjában a megújuló energia áll, ezt a területet rekordszámú kiállító képviseli.

A megújult Hungexpón szakterületek szerinti, új elrendezésben jelennek meg a kiállítás témakörei. A legnagyobb (A) pavilonban kap helyet a klasszikus építőipar, a G-ben a megújuló energiák és az épületgépészet. Az OtthonDesign az idén már 3 pavilonnal jelentkezik: a D-ben a konyha, az E-ben a fürdőszoba és kapcsolódó témakörei, a B-ben pedig a bútor, melegburkolat, lakberendezés és design kap helyet.

A kiállítás első három napja – hagyományosan – a szakmai érdeklődőké, több szakmai szövetség is rendez konferenciát, továbbképzést, workshopot, kerekasztal-beszélgetést és vezetett túrákat is szerveznek az építési szakemberek számára. A túrákon előzetes regisztrációval lehet részt venni; regisztrálni a kiállítás honlapján lehet.

A kiállítás megnyitóján Gyutai Csaba építésgazdasági intézkedések összehangolásáért felelős kormánybiztos azt mondta, jó állapotban van a magyar építésgazdaság, tavaly a szektor kibocsátása 5388 milliárd forint volt, ami a magyar GDP 6 százaléka, az alapanyag- és késztermékgyártó szektor kibocsátásával együtt az építésgazdaság - az autóiparhoz hasonlóan - már majdnem 11 százalékot képvisel a magyar gazdaságban.

A háború következtében bizonyos alapanyagoknál - különösen a fém és az acél termékeknél - hiány várható, erre reagálva születnek majd kormányzati intézkedések, de a szektornak önmagának is meg kell találnia a szükséges forrásokat Európán belül és kívül is az ágazat további működése érdekében - mondta a kormánybiztos.