A portál szerint a határozat egy héttel ezelőtt született, és arra kötelezi a CNAIR-t, hogy a hivatalos közlést követő 15 napban értékelje újra a nyertesnek kihirdetett ajánlatot - írja az MTI romániai tudósítója.

Január végén Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter jelentette be, hogy az útépítés befejezésére kiírt pályázaton a Drum Asfalt SRL - OPR Asfalt SRL - Obras Publicas y Regadios SA - Trameco SA - Drumuri Bihor SA román-spanyol konzorcium nyerte el a munkát egy román, valamint egy osztrák-német konzorciumot megelőzve.

 

A román-spanyol konzorcium áfa nélkül 363,79 millió lejes (26,56 milliárd forint) ajánlatot tett a 15,7 kilométeres pályaszakasz befejezésére. (Ez jóval kedvezőbb ár, mint amennyiért Magyarországon épülnek autópálya-szakaszok, itt néhány cég "versenyez" egymással, a nyertesek kilométerenként 3-4 milliárdért építenek - a szerk.) A cégcsoport vállalta, hogy három hónap alatt elvégzi a tervezést, és 18 hónap alatt az építést. A miniszter lehetségesnek tartotta, hogy ha nem lesznek óvások, már 2023-ban autópályán lehet megtenni a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti teljes távot.

 

A CNAIR tavaly márciusban bontott szerződést azzal a román társasággal, mellyel 2015 februárjában szerződött az útszakasz megépítésére, miután a társaság hat év alatt a munkálatok kevesebb mint negyven százalékát végezte el.

 

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú A3-as észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután a Bechtel hat év alatt csak 52 kilométer pályát épített, majd leállt a munkálatokkal, a felek 2013-ban közös megegyezéssel felbontották a szerződést.

 

Ezt követően az autópályát kisebb szakaszokra osztották, és ezekre írtak ki versenytárgyalásokat. Jelenleg a pályából három szakasz használható, a három együtt mintegy 107 kilométer. A magyar-román államhatár mellett épült meg az a 5,3 kilométeres szakasz, amely rávezeti a romániai forgalmat a magyarországi M4-es autópályára. Emellett a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas és Marosvásárhely között épült 102 kilométer autópálya. Az autósok a két megépült szakasz között, az Aranyosgyéres-Maroskece távot a párhuzamosan haladó E60-as országúton tehetik meg - írta az MTI.