A Pancho Aréna két évvel ezelőtt 3,6 milliárd forintból épült fel. Most fűthetővé teszik két, újonnan létesített edzőpálya talaját, egy kiegészítő beruházással együtt összesen 3,1 milliárd forintért - írja a Népszabadság. A fejlesztésre azért volt szüksége a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, hogy növendékeik télen is tudjanak edzeni. A fejlesztés nem csak a pálya alácsövezését foglalja magába: többszintes, betonból és fából épülő hatalmas szerkezet is emelkedik a település sportkomplexuma mellett.

Innen, vagyis a gigantikus kazánházból fűtenék  szabadtéri pályákat. Az átadás még az idei szezonban várható - tudósított az építésről a napilap. Az építményt a Makovecz Imre Alapítvány építészmérnöke, Dobosi Tamás tervezte, így a kazánház stílusában nem üt el a futballakadémia többi épületétől.

18 csapatunk van, nagy az igénybevétel - indokolja a beruházást az akadémia kommunikációs igazgatója - és nemcsak nyáron kell edzeniük a csapatoknak, hanem télen is, teszi hozzá.

Az akadémia az MLSZ-hez benyújtott sportfejlesztési programjából kiderül, hogy a 3,11 milliárd forintos beruházásához 2,25 milliárd forintnyi úgynevezett társaságiadó-támogatást (tao) kért. Ezt a labdarúgó-szövetség meg is ítélte. Ebből építik meg a kazánházat és a két fűtött pályát, vásárolnak egy traktort és egy buszt, valamint fejlesztik a Pancho Aréna biztonsági rendszerét. A beadványban megjelöltek egy kisebb összeget személyi jellegű és utánpótlás-nevelési feladatokra is - részletezi a támogatás elosztását a Népszabadság.

QP | Quality Placement