Így pályázhatók az ócsai lakások

Megjelent az Ócsai szociális családiház-építési program első ütemében épülő lakások bérlőkiválasztásának szempontjairól szóló jogszabálytervezet a kormány honlapján.
MTI-Eco, 2012. december 6. csütörtök, 22:15
Fotó: Napi.hu

A rendelettervezetet csak december 10-ig lehet véleményezni; az előterjesztést a kormány még nem tárgyalta meg. A beruházás első ütemében Ócsán felépülő 80 lakás bérlőit pályázati úton választják ki, a pályázatokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kezeli majd.

A programban azok a háztartások vehetnek részt, amelyeknek 2011. október 1. és 2012. november 30. között kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanban volt a lakóhelyük. A tervezet szerint azok pályázhatnak az ócsai lakásokra, akik a kényszerértékesítésre kijelölt ingatlan tulajdonjogát elvesztették, vagy a pályázati döntésig el fogják veszíteni. Az ingatlanok értéke Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladhatja meg a 25 millió forintot, egyéb településen a 20 milliót, illetve a családban legalább egy 25 év alatti gyermek van.

A pályázatokat 2013. január 21-ig kell benyújtani postai vagy elektronikus úton a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, amely a benyújtók között a pályázati adatlapban közölt információk alapján rangsort állít fel. A pályázatkezelő a rangsornak megfelelő sorrendben az adósnál személyes megkeresés alapján környezettanulmányt készít. Ennek során megvizsgálják a többi között a pályázó adós és házastársa hátterét, jövedelmi viszonyait, képzettségét, és élethelyzetéből adódó kötelezettségeit.

A benyújtott pályázati adatlapok, valamint az elvégzett környezettanulmány alapján 2013. február 25-ig készítenek döntési javaslatot a Program Bírálati Bizottság számára, amelynek tagja Ócsa város képviselő-testülete által delegált két személy, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két delegáltja, és a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. képviselője. A bizottság elnöke a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter által kijelölt személy. A bizottság 2013. március elsejéig dönt.

Az ócsai szociális lakótelep első 80 házának kivitelezési munkálatait a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt. október közepén kezdte meg. A kivitelezővel megkötött szerződés értelmében az első ütem (az első 80 ház) átadását jövő év márciusára tervezik.

A szociális családiház-építési programról 2011 augusztusában döntött a kormány. A program célja az, hogy az állam elhelyezést biztosíthasson azoknak, akik devizaalapú vagy forintalapú jelzáloghitel-szerződésből fakadó tartozás miatt elveszítették a lakóingatlanukat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

thony, 2012.12.07 09:45

....naaaa....OV hozza a formáját...most sem csalódtam...igy tovább!

Schönen Tag noch!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nitro, 2012.12.07 09:37

De most komolyan. Ez nem gettó?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kekmadar, 2012.12.07 09:09

Nézzük. Nyíregyházi lakos, a férj mezőgazdasági végzettséggel, mondjuk traktoros. A feleség legyen tb ügyintéző. Van két gyerekük 8 és 10 éves. Elköltöznek Ócsára. Mi a büdös ... fognak ott csinálni. Miből élnek. Ha volt a feleségnek ott munkája itt ki fog neki munkát adni. És a férjnek. Miből tartják fenn az ingatlan, majd kecskét tartanak. Azt nem tudnak mert kicsi a telek, szerencsétlen állatnak meg enni kell. 150.000 Ft/nm áron építik a lakásokat plusz a közművek, plusz az út és a telek. Nem lett volna egyszerűbb kifizetni a hitelt, lehet hogy csak 2 milliót kellett volna fizetni 7,5 millió helyett. Ja és amiről senki sem beszél életük végéig nem lakhatnak ott csak 5 évig. Utána hova megy. Rokonok Szabolcsban maradtak, itt senkije sincs. Ha beteg a gyerek nem tudja kire bízni. Egy idő után nem fogja a munkáltató eltűrni, hogy holmi gyerek után otthon marad. Biztos lesz olyan aki jól jön ki belőle, de én nem jósolok neki nagy jövőt már csak a számok alapján sem, 100000- hez a 100. Inkább lottóznának. Néztem az építkezést Könnyűszerkezetes házak, az oromfalak OSB lapból vannak. Ezek 50 év múlva tűzifának sem lesznek jók, mert annyira szétrohadnak. Nem idegesítem magam tovább. Mennyi embert lehetett volna ebből megmenteni a kisebb hitelesek közül. Több ezret, nem 100 családot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2012.12.07 01:25

Már több mint 2 éve rágott gumicsont. Már megérte a PR-pénzt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bankvezer, 2012.12.06 23:07

Na most ezzel a 80 lakással meg lesz oldva 140 ezer bedőlt devizahitel gondja. :))))
Viktornak sikerült a hülyeségben új, fantasztikus világrekordot felállítania!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html