Nem egységesen érintik a Balaton környezetét a járvány miatti ingatlanpiaci változások. A déli part kiemelt településein (mint például Siófokon, Zamárdin, Fonyódon, Balatonlellén vagy Balatonszemesen) lévő beruházói projektek nagy százaléka a belföldi turizmusra épít, azonban a jelenlegi járvány következtében a piac befagyott, márciusban a nyaralók iránti érdeklődés az előző évekhez mérten jelentősen, körülbelül 80 százalékkal csökkent.

A kereslet a nyaralók iránt jelenleg csekély, a befektetők láthatóan kivárnak. Az utóbbi években a fejlesztői igény jóval nagyobb volt, mint amit a hazai építőipar elő tudott volna állítani, a beruházókat ugyanis motiválta a tény, hogy a lakások többségét el lehetett adni. A válság visszaszoríthatja a vevői érdeklődéseket, ez pedig a fejlesztésekre is visszahat - mondta Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója. Jelentős árváltozásra valószínűleg nem kell számítani, hiszen a déli parton és környékén az elmúlt években a nagyberuházók több évig tartó minőségi fejlesztésekbe fektettek, amelyek magas előállítási költségekkel jártak.

Akik tavasszal szerettek volna nyaralót vásárolni, kivárják a nyarat; a legrosszabb forgatókönyv szerint, ha őszig kitart a járvány, a jó időjárás elmúltával csak a következő szezonban várható ismét nagyobb vásárlói kedv.

A 10-15 millió forintos megtakarítással rendelkező kisbefektetők a kisebb balatoni települések felé mozdulnak, a kisebb alapterületű, panoráma nélküli és olcsóbb üdülőket, illetve újra a használt nyaralókat keresik.

"Egy újépítésű, balatonföldvári társasüdülőben például átlag 20-23 négyzetméteres alapterületű nyaralók kelendőek, hiszen a kisbefektetők ingatlanvásárlási szándéka továbbra is magas, ők a megtakarításukat inkább újépítésű üdülőkbe fektetik. Emellett Balatonföldváron és más városokban is vitorláskikötő-fejlesztések kezdődnek, ami fellendítheti a települések turizmusát, ahogy a Balaton északkeleti részén jövő évre tervezett felújított vasúti pályák és állomások átadása is" - közölte Katona Tamás.

Nyugaton a helyzet változatlan

A tó nyugati és északi részén, Keszthely és Tapolca vonzáskörzetében nincs változás a keresleti oldalon. Míg Keszthelyen a nyaralókat, Tapolcán a kisebb értékű építési telkeket továbbra is keresik; ezeken a településeken általában nem befektetési szándékkal vásárolnak lakóingatlanokat - olvasható a közleményben.

Közvetlenül a Balaton-parton magasak az árak, emiatt a vásárlók inkább az agglomerációt választják, a parttól 4-15 kilométer távolságban keresnek olcsóbb lakóingatlanokat. A siófoki oldal hátránya, hogy kisebb agglomerációval rendelkezik, ezért is jelentősebb a partszakaszok közötti különbség - mutatott rá Tóth Tibor, a keszthelyi OTP Ingatlanpont iroda vezetője.