Kísértenek a múlt szörnyűségei

Néhány év alatt tíz négyzetméterrel csökkent a romániai ingatlanok átlagos lakható felülete. Erdély több városában is piacra dobnak a törvényes minimumnál akár 17 százalékkal kisebb lakásokat.
Barabás Júlia, 2018. április 20. péntek, 14:15
Fotó: Shutterstock

Romániában, a tavalyi nyolc százalék után idén februárban 2,1 százalékkal nőttek a lakásárak, a négyzetméterenkénti átlagár immár 1197 euró (370 ezer forint) - írja a Maszol. A legdrágább város 1463 euró/négyzetméteres árral Kolozsvár, amely Bukarestet, Konstancát, Temesvárt és Brassót előzi meg.

Az ingatlanfejlesztők egyszerű trükkel próbálják meg maximalázálni a nyereségüket: egyre kisebb lakásokat építenek, gyakran megszegve törvény által előírt minimális méretet. A hatályos lakástörvény értelmében egy garzon hasznos területe legkevesebb 37 négyzetméter kell legyen, míg a kétszobás lakásoknál 52, a háromszobásoknál 66, a négyszobásoknál 87 négyzetméter a minimális méret.

A kicsi szép?

Kolozsváron méregdrágák a telkek, és ACI Residence fejlesztője úgy gondolta, a gazdaságosság érdekében minél kisebb lakásokat kellene építeni. Ezen nemes célhoz vezető úton a törvény igazán nem lehet akadály: így aztán 31 négyzetméteres garzont is kínálnak eladásra, amelynek lakófelülete 17 százalékkal kisebb a törvényes minimumnál. (A lakások átlagos mérete 2010-ben76,61 négyzetméter volt, ami 2016-ra 66,43 négyzetméterre csökkent.)

Dangar Invest Szászfenesen épített tömbházában egyetlen lakás sem felel meg a törvényes előírásoknak. A kétszobások hasznos területe 43,5 és 50 négyzetméter között változik.

A gyufásdoboz méretű lakás nem a piacgazdaság találmánya, a Ceaușescu-rendszerben tömegével épültek elképesztően kicsi lakások. A legnagyobb kolozsvári hirdetési portál eladási rovatában találni 14, sőt, 11 négyzetméteres garzonokat is.

A fotó forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK