A közös képviselők számára szükséges alapvető szakmai ismeretek megszerzésére képzést indít a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) – számol be róla az MTI.

A BKIK emlékeztetett: hamarosan csak megfelelő szakmai tudás birtokában láthatók majd el a közös képviselői feladatok, miután 2023-ban szigorú törvényi kötelezettségek lépnek hatályba.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által engedélyezett közös képviselői képzésen a társasházak üzemeltetéséhez szükséges általános, jogi, műszaki és gazdasági ismereteket lehet elsajátítani.

BKIK által szervezett 40 órás képzést november 16. és december 16. között tartják, jelentkezni rá november 11-éig lehet.

Magyarországon a mintegy 4,4 millió a lakásból körülbelül 1,5 millió olyan társasházakban található, amelyek életét a tulajdonosi közgyűléseken megválasztott közös képviselők vagy társasházkezelők irányítják, gyakran sok tízmillió forintos költségvetésről gondoskodnak. A tulajdonosi közgyűlésen megválasztott közös képviselők jelentős része ugyanakkor szakirányú végzettség és megfelelő tudás nélkül dolgozik. A változó jogi környezet és a törvényi kötelezettségek miatt a jövőben csak kellő szakmai tudással lesznek képesek ellátni ezeket a feladataikat.