Még mindig évszázados mélyponton a lakásépítés

Még mindig az évszázados mélypont körül mozog a hazai lakásépítés, ezért a szakértők óvatosan kezelik a friss KSH-adatokat.
Szepesi Anita, 2015. május 5. kedd, 13:57
Fotó: Napi.hu

Halvány reménysugár a lakásépítésnek az építési engedélyek számának növekedése, de nem szabad elfelejteni, hogy még mindig az évszázados mélypont körül mozognak a számok - kommentálta lapunk kérdésére a friss statisztikai adatokat Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület elnöke.

Az idei első negyedévi számok negatív üzenete a csökkenő új építés, az engedélyek számának a növekedése viszont pozitív jel. Ugyanakkor nem minden építési engedélyből lesz lakás, a tényleges fellendülés záloga egy kormányzati program lenne - hangsúlyozta Maráczi. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy a lakásügy egyáltalában érdekeljen valakit a kormányból, de egyelőre erre továbbra sem utal semmi, az egyesület ugyanis továbbra sem találja a lakásügy kormányzati felelősét, mert egyelőre egyszerűen nincs ilyen.

Fontos lenne, hogy a pártoknak is legyen érdemi elképzelésük a lakosság életkörülményeit alapvetően érintő lakáskörülmények fejlesztéséről. A TLE nyílt levélben kereste meg az összes parlamenti párt frakcióját, arra kérve őket, hogy jelöljék meg lakásüggyel - lakásfelújításokkal, lakásépítésekkel - foglalkozó szakpolitikusukat. Ad hoc nyilatkozatok nem helyettesítik, hogy minden pártnak felelős, a lakásépítéseket, lakásfelújításokat, bérlakásépítést, és az ezt ösztönző támogatási rendszert magában foglaló lakáspolitikája legyen. Nem megkerülhető, hogy a következő 10 évre lakásépítési célszámokat fogalmazzanak meg.

Forrás:KSH

Maráczi Zsolt úgy tudja, ingatlanfejlesztők tervek sokaságával állnak startra készen, hogy megfelelő fejlesztői környezet - az új lakások áfájának csökkentése - esetén elindulhassanak a projektekkel.

Fenntartással kezeli a fellendülésről szóló híreket Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke is, aki lapunk kérdésére szintén azt emelte ki: az építési engedély nem jelenti egyúttal az építkezés elindítását, arra akkor kerül sor, amikor a fejlesztő biztosítottnak látja, hogy az általa elvárt áron és időn belül értékesítheti a projektet. Az új lakások az indulástól számított másfél év múlva készülhetnek el, azaz nincs szó azonnali élénkülésről. Arról nem is beszélve - tette hozzá Takács Ernő, hogy bár optimizmust sugall az engedélyek számában regisztrált 44 százalékos növekedés, de az borzasztóan alacsony bázishoz mérten jelentkezett.

Lehet, hogy a lakáspiaci kínálat bővülése lassabb lesz a vártnál - értékelte a Napi.hu kérdésére a friss számokat Petz Raymund, a GKI ügyvezető igazgatója, aki szerint az adatok egyelőre nem utalnak trendfordulóra, bár az első negyedévnek nem tulajdonít túl nagy jelentőséget.  A 2015-re jósolt 10 ezer lakásról szóló prognózisát mindazonáltal tartja a GKI, de érezhető kínálatnövekedésről Petz szerint legkorábban 2-3 év múlva beszélhetünk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

unorti, 2015.05.05 17:35

...egy lakás vagy családi ház 100 % -os elkészültségében ,berendezésében mennyi itt gyártott termék van ...,? ...a cementtől a mosogatógépig ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogyu, 2015.05.05 16:25

@nemhiszem: "Miért nem vonhatják le a beruházás áfáját adójukból a családok"
Mert a családbarát kormány nem szeretné!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2015.05.05 15:07

@laci_52: hihetetlenül nagy teher az amúgy is magas állami elvonás mellé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2015.05.05 14:50

@nemhiszem: Ez is csak egy példa arra, hogy a magas ÁFA-kulcs agazdaság kerékkötője, bár ezt odafönt nem így látják...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nemhiszem, 2015.05.05 14:47

@laci_52: Felépíteni egy új házat függetlenül a helytől közel 30 millió - abból 10 millió áfa. Ha azt a 10 milliót is beépíthetem akkor majd építkezek, de ez így picsasok.
Miért nem vonhatják le a beruházás áfáját adójukból a családok?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html