Újabb mélygarázs épül a budai Várban

Tovább folytatódik a budai Vár beépítése. A Nemzeti Hauszmann Program tervei szerint felújítják a Vár nyugati oldalán lévő Fehérvári rondellát, az alatta lévő kerteket, szőlőt-gyümölcsöst telepítenek. A várfal és a kertek alatt egy újabb mélygarázs is épül, ötmilliárd forintért - adta hírül az Átlátszó. A kiemelt beruházásba sem a fővárosnak, sem a I. kerületi önkormányzatnak nincs beleszólása.
Domokos Erika, 2021. február 9. kedd, 13:39
Fotó: Facebook - NHP. A megépíteni tervezett József főhercegi palota és nyugati kertek látványterve.

A Budai vár oldalába öt mélygarázst terveztek - közölte még 2016-ban Sárváry István, az azóta megszűnt Forster Központ elnöke. A mélygarázsokra a várba tervezett kulturális beruházások és az oda költöző minisztériumok miatt megnövekvő forgalom miatt van szükség. A korábban tervezett öt, több mint 1100 férőhelyes mélygarázsból eddig kettő épült meg, a Várkert Bazár és a Csikós udvar I. üteme. A Csikós udvar II. üteme, a Lovas utcai és a Szabó Ilonka úti mélygarázsok egyelőre nem készültek el - írja az oknyomozó portál.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda körülbelül 30 milliárd forintból költözött a várbeli Karmelita Kolostorba 2019-ben. A Pénzügyminisztérium költözése előreláthatóan 47,5 milliárd forintba fog kerülni; továbbá a Belügyminisztérium költözik majd a budai Várba.

Kertek alatt mélygarázs épül

A Nemzeti Hauszmann Program (NHP) tervei szerint felújítják a Vár nyugati oldalán lévő Fehérvári rondellát, és átalakítják az alatta található nyugati kerteket. A Fehérvári rondella elnevezés a vár legnagyobb körbástyáját takarja. A beruházás során a várfal alatt megépül a Várgarázs III. és a József főhercegi palota, valamint szőlőt telepítenének a domboldalra, a területen lévő fákat kivágják, illetve átültetik - írja az Átlátszó az NHP Facebook-oldalán közölt információkra hivatkozva. A portál szerint a több mint 300 férőhelyes Várgarázs III. a korábbi tervekben a Csikós udvar II. ütemeként szereplő mélygarázs lesz. A garázsépítés miatt a budai Váralagút felett bontanák meg a domboldal.

A garázs- és kertépítés még nem kezdődött el, jelenleg tervezési fázisban tart a beruházás. A részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni a beruházást bonyolító állami tulajdonú Várkapitányság Nonprofit Zrt.

Az önkormányzatokat nincs beleszólása, mi épül

A terület nem tartozik a főváros tulajdonába, illetve vagyonkezelésébe, ezért nincs erre a területre zöldfelületi szempontból joghatóságunk - közölte a lappal Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze.

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere január elején azt írta a Facebook-oldalán, hogy ha lenne beleszólása, nem támogatná a mélygarázs megépítését, ami félő, hogy veszélyezteti a Várhegy alatti védett barlang-pincerendszer ökológiai egységét. "Ezt a projektet nem egyeztette az önkormányzattal érdemben senki, ha lett volna egyeztetés, akkor elleneztem volna, mert felesleges, sőt kártékony pénzszórásnak tartom. A budai Várnak és az I. kerületnek nem erre van szüksége. Mivel kormányzati területen történik és kiemelt beruházások sorához kapcsolódik, hivatalosan beleszólásunk nincs" - írta a polgármester.

Civilek petíciót indítottak

Civilek Ne legyen szőlőskert a Fehérvári rondella alatti parkból! címen petíciót indítottak a beruházás ellen. "Szeretnénk megakadályozni az értelmetlen fakivágásokat. Ne bontsák el, hanem újítsák fel a Palota út felső és alsó szakaszát összekötő lépcsőket és sétányokat. Ne ültessenek szőlőt, mivel ez a kísérlet egyszer már megbukott: 2010-ben megpróbálták, de a 14 millió forintból telepített szőlős néhány év alatt tönkrement. Mérjék fel, és vegyék figyelembe a környéken élők igényeit a terület megújításával kapcsolatban. Természeti értékeinek megőrzésével újítsák meg a területet" - írták a petíció készítői.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DrNemoda, 2021.02.09 17:04

Hogy a nagyurak rejtett módon tudjanak a Várba felkúszni, egyenesen a hátsó ülésekről ! A hülyének is megéri, nem ? Nincs az még befejezve, odamegy az egész kormányzat, aztán felhúzzák a hidat és nézhetjük őket messzelátóval !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html