Rövidzárlat okozhatta a párizsi tűzvészt

A francia bűnügyi rendőrség egyik vezetőjének véleménye szerint feltehetően rövidzárlat okozta a párizsi Notre-Dame székesegyházban hétfőn este keletkezett tüzet - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Domokos Erika, 2019. április 18. csütörtök, 21:59
Fotó: Getty Images - Philippe Wang

A rendőri vezető, aki nevének elhallgatását kérte, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba.

A Notre-Dame rektora, Patrick Chavet püspök azt javasolta, hogy építsenek egy kisebb, ideiglenes templomot a székesegyház előtti téren, hogy a hívők ott imádkozhassanak, amíg a 12. századi épületet restaurálják.

A párizsi Városháza jóváhagyását adta csütörtökön az elképzeléshez, feltéve, hogy a műszaki feltételek ezt lehetővé teszik. A tér alatt az ókorból származó romokat őrző altemplom húzódik, valamint földalatti parkoló is működik alatta - írta a hvg.hu.

Emmanuel Macron elnök kedden megígérte, hogy a székesegyházat öt éven belül felépítik. Párizs lesz ugyanis a házigazdája a 2024. évi nyári olimpiai játékoknak.

A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, hétfő este a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, és milliók keresik fel évente.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2019.04.21 10:11

a francia társadalom rövidzárlata okozta az egészet, mikor korlátlanul be merte engedni az északafrikaiakat, amikor ugyanazok az északafrikaiak kiutálták a fehér telepeseket, nme robrotokat importáltak, hanem náluk gyorsabban szaporodó rosszul integrárálódó és kívülről tovább begyürődő másik kulturát, nyugodtan berakhatnák a trikolorba az iszlám félholdat is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.04.20 10:16

Legalább annyi esélye van, hogy a felállványozott épületre az éjszaka leple alatt maliciozus rosszhiszemüek másztak fel és kiélték magukat., a felállványozás külön rendkívüli kockázat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2019.04.19 10:43

Na persze rövid zárlat hosszú tűz, meg némi katalizátor !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.04.18 23:34

"a nyomozókat biztonsági okokból még mindig nem engedték be a székesegyházba"

De valakik azért már tudják hogy történt az egész, "rövidzárlat", ugye, a gyújtogatást meg már tegnapelőtt kizárták... mindezt úgy, hogy a nyomozókat még mindig nem engedték be... világos, logikus... Majd az igazmondö liberálmédiából, az újságból, "megtudjuk" hogy történt az egész, holmi nyomozók csak összezavarnák a koncepciót...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html