A volt Láng Gépgyár mintegy 10 hektáros területén, az egymilliárd euró értékű projekttel egy zöld, környezettudatos megoldásokban bővelkedő, egyedi mikroklímájú, innovatív, élhető és páratlan városnegyed valósul meg, az első rozsdaövezeti projektként - közölte a Southblaze Kft.. A terület fejlesztőcége hozzátette, hogy a beruházásnak része az is, hogy az egykor elhanyagolt ipari területen egy mintegy két hektár méretű közparkot is kialakítanak, 

A fejlesztő fogadkozik: Európában egyedülálló városfejlesztési koncepciót kíván megvalósítani, és  "a projekt nem csupán a kerület és a főváros, hanem az egész ország ékköve lesz".

A fejlesztő a jelenlegi tervek szerint együttesen mintegy bruttó 410 ezer négyzetméternyi földfelszín alatti és feletti területet alakít ki. A munkaközi tervek alapján bruttó 136 ezer négyzetméteren lakóépületeket, bruttó 133 ezer négyzetméteren irodaházakat, bruttó 16 ezer négyzetméteren pedig egy 250 szobás, négycsillagos vagy négy csillag superior minősítésű hotelt, míg a fennmaradó részeken a földfelszín alatti parkolókat építenek.

Az élhető környezet és az energiatakarékosság jegyében fejlesztett koncepcióra figyelemmel, továbbá számolva a terület közepén kialakításra kerülő közel két hektáron elterülő közparkkal, és az egyedi mikroklíma kialakítása érdekében megvalósuló sajátos projektelemekre, valamint kalkulálva az építőipari anyagárak emelkedésével, a fejlesztő a projektértéket 500 millió euróról 1 milliárd euróra növelte.

A Southblaze közleménye szerint a nekik is gazdasági érdekük, hogy magas minőségű lakóépületeket, kereskedelmi és szolgáltatóépületeket, valamint modern, "smart" megoldásokkal felszerelt, környezetbarát irodaházakat értékesítsenek - a településképbe illeszkedő, élhető környezetben. A példaértékű, emberléptékű városnegyed-fejlesztésben központi szerepet kap egy közel két hektáron elterülő zöld közpark, ami a nagyközönség számára is elérhető lesz - ígérik.

Az önkormányzat és a kerületi főépítész által is támogatott koncepció szerint a város felől érkezőket egy fokozatosan emelkedő épületegyüttes fogadja, és az épületek csak a telek északi szélén érik el a 65 méteres magasságot, ezáltal a terület harmonikusan illeszkedik a városszövetbe.

A projekt részeként innovatív lakás és irodaterek kialakításakor ráadásul már nemcsak az okosotthon rendszer kiépítése a cél, mert "a fejlesztő küldetésének tekinti, hogy trendet teremtsen az adott esetben nem szokványos megújuló energiaforrások újszerű felhasználásával is" - olvasható a kommünikében.