Ugrott a lakásépítések száma - még tízezer sem épült tavaly

Az elmúlt évben 9994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015. évinek - közölte a KSH.
Szepesi Anita, 2017. február 24. péntek, 09:01
Fotó: Napi.hu

Év/év alapon az épített lakások száma valamennyi településtípusban nőtt, az átlagosnál nagyobb mértékű volt az emelkedés a megyei jogú városokban (49 százalék) és Budapesten (44 százalék). A természetes személyek által épített lakások aránya 59-ről 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 39-ről 50 százalékra emelkedett.

Az új lakóépületek között 60-ról 51 százalékra csökkent a családi házban épült lakások aránya, míg a többszintes, többlakásos épületekben használatba vetteké 33-ról 42 százalékra nőtt. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 94 négyzetméterre csökkent.

Tavaly a kiadott lakásépítési engedélyek és bejelentések száma együtt 31 559 volt, ami több mint két és félszerese, ezen belül Budapesten közel háromszorosa az előző évinek. A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 87 százalékkal több, összesen 12 206 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott építési engedélyek száma (6632 darab) 43 százalékkal emelkedett.

HOZZÁSZÓLÁSOK