Újrakövezték a Nyugati teret - félmilliárdért

Ünnepélyes átadáson Tarlós István főpolgármester azt mondta: Budapest ismét egy kulturált, élhetőbb és zöldebb köztérrel lett gazdagabb, több évtized várakozás után megújult a főváros egyik legforgalmasabb, a Nyugati pályaudvarnál található fogadótere.
MTI, 2015. október 7. szerda, 12:36
Fotó: Napi.hu

A főváros a Tér-Köz elnevezésű pályázaton keresztül csaknem háromszázmillió forinttal támogatta a VI. kerületi beruházást. Tarlós István elmondta, a Nyugati tér arculata az 1980-as évek eleje óta lényegesen nem változott, szerkezete elavulttá és esztétikailag is kifogásolhatóvá vált. Az utóbbi évtizedekben kizárólag csak karbantartó jellegű felújítások voltak ott, így vitathatatlanul időszerűvé vált a tér újjáépítése.

A legfontosabb változások között említette, hogy a korábban, lényegében az egész teret uraló lépcsősor jóval keskenyebb és rövidebb lett. A járólépcső mellett kialakítottak egy úgynevezett kiülős lépcsősort. Több lesz a zöldfelület és a fa a téren, ezek megvalósítását a Tér-Köz-2 pályázat segíti - közölte. Megjegyezte, a tervek szerint később egy kijelölt gyalogátkelő is lesz a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Tarlós István elmondta azt is, hogy a "térszint növekménye" meghaladja a négyszáz négyzetmétert, és az új burkolatnak köszönhetően jóval világosabb lett a tér, amelynek gépészete is teljesen megújult, beleérve a vízjátékot és a budapestiek kedvelt találkozóhelyét, a "gombát". A kivitelezés végig a költséghatárokon belül maradt, és a májustól szeptemberig tartó felújítás során a közúti forgalmát még időszakosan sem kellett korlátozni - közölte a főpolgármester, hozzátéve: kizárólag egy buszmegálló ideiglenes áthelyezésére volt szükség.

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP), Terézváros polgármestere elmondta, az öt hónap alatt lezajlott beruházás költsége 509 millió forint volt. A VI. kerületi önkormányzat 184 millió forintot fordított a felújítás finanszírozására. A beruházáshoz 30 millió forinttal járult hozzá a Skála-Metro Ingatlanhasznosító Kft. - közölte.

Papp László, Terézváros alpolgármestere elmondta, hogy a felújítás során 600 köbméternyi törmelék keletkezett és több mint 1300 növényt ültettek. A tér felületei antigraffiti bevonatot kaptak, és hamarosan négy újabb, nagyfelbontású térfigyelő kamerát helyeznek ki - jegyezte meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matolcsy, 2015.10.07 17:43

...és kérem egy lift nem fért bele a mozgáskorlátozottaknak, kismamáknak, ikerbabakocsisoknak és a mentősöknek a hordágyhoz...a sok részeg összehugyozott állatot cipelhetik 65 évesen 100.000-ért...majd ott döglik meg az összes csöves.
Az élet a legigazságosabb!

Na ezért nem lett!
Nem érdemlik meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibi27, 2015.10.07 17:34

@Abbe: "Nem releváns, hogy miként nézett ki az ügydarab..."

Nos, azért lenne csupán releváns, mert a cikk címe enyhén becsapós.
Ugyanis, ha valóban annyi történt volna, hogy felszedik a kövezést és újrakövezik, akkor oké, elfogadom.
Csak hát nem igazán ez történt, ezért próbáltam javasolni, hogy nézzen az et. utána, hogy mi is történt valójában - mi volt és mi lett.
Mert ugyebár ha nem csupán kövezés történt, hanem egy elég komoly építészeti átalakítás, akkor már enyhén szólva hazugság, hogy elosztjuk a költséget a területtel és rámondjuk, hogy drága...

Béláim, néha nem árt gondolkozni egy kicsit - mielőtt csípőből tüzelnél.
(Jó, azt nem vitatom, hogy tuti volt visszaosztás meg lenyúlás, de attól a számítás az hibás, félrevezető!)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2015.10.07 16:16

@Tibi27: Nem releváns, hogy miként nézett ki az ügydarab...

A négyzetméterenkénti ár közel 200000/ nm.
Most tételezzük, fel, hogy az olvtárs megközelítően jó adatokból számolt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megfigyelt, 2015.10.07 14:19

@ezusthaju: Nem szabad túlzásokba esni, az első ORBÁN kormány idején a SZÉKELY nevű képviselő is csak 30-%ot kért vissza KAC támogatásból.
A lebukás után kapott 6 év letöltendőt.
Jelenleg a közbeszerzésekben az árak titkosítottak ,ezt nevezik SZABAD RABLÁSNSAK:
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibi27, 2015.10.07 14:06

Mielőtt automatikusan liberális pártkatonaként köpködnél menj már el légyszi, nézd meg, keress utána hogyan nézett ki előtte, és rögtön rájössz, hogy mekkora baromságot írsz, amikor elkezdesz négyzetméter árat számolni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html