Legalább nyolcan meghaltak, további tizenhárman pedig megsebesültek, amikor egy férfi automata fegyverből rálőtt az emberekre a Belgrád melletti Mladenovácon múlthéten csütörtök késő este. Az incidens nemsokkal azután történt, hogy egy belgrádi általános iskolában egy diák lelőtte nyolc társát és az iskolaőrt. 

Aleksandar Vucic komoly szigorításokat jelentett be, felülvizsgálják az eddigi engedélyeket, ellenőrzik a lőtereket, valamint csökkentik a büntethetőség alsó korhatárát 14-ről 12 évre. A délkelet-európai államban ma 100 főre közel 40 fegyver jut. Legyen szó pisztolyról, vagy automata fegyverekről, a Nyugat-Balkánon ezek hagyományosan mindig is a hatalom, a biztonság szimbólumai voltak, ezért a szakértők szerint ameddig az emberek nem hisznek abban, hogy az állam valóban megvédi őket, nem jön változás.

Az RTL szerint a 13 éves gyerek, aki kivégezte nyolc társát, és a biztonsági őrt, továbbra sem mutat megbánást. A portál cikke arról ír, hogy az foglalkoztatja, hogy mikor engedik már ki, illetve hogy milyen reakciókat váltott ki a tette.

A szüleivel sem keresi a kapcsolatot.

Közben friss hír, hogy Szabadkán letartóztattak egy gimnazista fiút, Topolyán él, és az az FBI kereste meg a szerb hatóságokat, amiért a fiú sorozatgyilkosok neve alatt hozott létre profilokat a közösségi oldalakon és bombakészítésről gyűjtött információkat. Úgy tudni, hogy az iskolában senkit sem akart bántani, ám az megfordult a fejében, hogy egy óvodánál merényletet kövessen el.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport