A tájékoztatás szerint a férfi kiemelése a romok alól több mint 4 órán át tartott. „A munkálatokat sötétben végezték, miközben attól tartottak, hogy életveszéllyel fenyeget az épületszerkezet esetleges összeomlása” – tette hozzá a minisztérium.

A sérültet, mielőtt kihúzták volna a romok alól, elsősegélyben részesítették. A kiemelési műveletet követően átadták a helyi mentőknek.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma korábban arról számolt be, hogy a kutatási és mentési munkálatok megkezdése óta Törökországban öt embert, köztük egy gyermeket mentettek ki a romok alól, míg Szíriában három embert, köztük egy gyermeket.

földrengés halálos áldozatainak száma Törökországban elérte a 29 695-öt. Szíriában 3775 halottról tudni.

 

„Már nem lesznek túlélők, elvétve egy-egy csecsemőt, mert ők bírják a legtovább”

Közel 200 magyar vett részt a Törökországot és Szíriát ért 7,8-as erősségű földrengést követő mentésekben, hogy túlélők után kutassanak. Az elmúlt hét mind szellemileg, mind fizikailag emberfeletti megpróbáltatások elé állította a kutató mentőket. Az ATV utazó riportere, Novák András a Baptista Mentőszolgálat csapatával utazott ki a földrengés által leginkább sújtott területekre, hogy testközelből tudósítson a helyszínről. Podcast.