A nigeri puccs nem egyedi eset, egy régóta tartó tendencia újabb állomása. Franciaország folyamatosan veszít hajdani nagyhatalmi pozíciójából, amit az európai stratégiai autonómia trójai falován keresztül próbál visszaszerezni. Az országban a jövő évi európai parlamenti választást - a pártok és az állampolgárok is - a 2027-ben esedékes elnökválasztásra előre tekintve szemlélik. Az EP-választás tehát erőfelmérő lesz a politikusok számára. Az EU-Monitor Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértőt, a Milton Friedman Egyetem adjunktusát kérdezte.

Nemrég egy újabb volt francia gyarmaton vette át a hatalmat a demokratikus vezetéstől a helyi katonai junta, aminek nyomán próbálják kiszorítani Franciaországot Nigerből. Úgy tűnik, a nigeri puccsot követően Franciaország elvesztett egy újabb afrikai partnert és ezzel veszített geopolitikai súlyából is. Miként értelmezhetők a történtek? Milyen hatása lehet a puccsnak az európai és a francia atomenergetika ellátásbiztonságára?

Franciaországnak a Száhel-övezet nemcsak az urán, hanem az antiterrorista fellépés és a migráció kontrollálása miatt is fontos (és akkor a gazdasági-politikai befolyásról általában még nem beszéltünk). A francia visszaszorulás a kontinensen folyamatos, tendenciaszerű, a nigeri puccs egy újabb fejezet ebben a történetben. Franciaország imázsa — nem függetlenül az ellenfelek, különösen Oroszország hírszerzési műveleteitől — az elmúlt években rendkívül sokat romlott a térségben, így a francia puha hatalom is szorul vissza. Az uránszállításban Niger fontos, de 20 százalék körüli ellátást biztosító beszállító partner Franciaország számára. Ez ugyan nem jelentéktelen mennyiség, de ha hozzátesszük, hogy Kazahsztánból ennél több urán származik az orosz szállítási útvonalon keresztül, akkor már más a kontextus. Sajtóhírek szerint amúgy a szállítás folyamatos, feltételezem, hogy ebben a kérdésben a junta és Párizs között érdekközösség van. Az egyik eladni, a másik venni akar.

Franciaország afrikai térvesztése ellenére, vagy éppen amiatt, többször az uniós politika napirendjére emelte Európa stratégiai autonómiájának kérdését: hogyan gondolkozik Emmanuel Macron, föderális vagy nemzeti szuverenitáson alapuló Európai Unióval lehetne ezt megvalósítani? 

A francia elképzelés nem más, mint a francia nagyhatalmiság meghosszabbítása — európai segítséggel. Ha ehhez mélyíteni kell az európai integrációt, vagy közös politikát létrehozni, akkor a franciáknak nincsen bajuk a hatáskörök uniós szintre delegálásával. Az elképzelésük nyilvánvalóan egy olyan Európa, amely illeszkedik a francia nagyhatalmi törekvésekhez, jelentős francia befolyással bír, és nemcsak gazdasági, hanem politikai projekt is (ellentétben a németekkel, akik nagyobb hangsúlyt helyeznek a gazdaságra, bár az unió békeprojekt jellegét természetesen ők is közel érzik magukhoz, de a különbségek azért látszódnak, például a bővítés témájában). Az önálló európai védelmi képességek kulcsfontosságúak a francia gondolkodásban, és Macron láthatóan keresi annak a módjait, hogy hogyan lehetne a meglévő francia képességekre támaszkodva — lásd atomfegyver — növelni a francia befolyást a kontinensen, kiegyensúlyozandó a német gazdasági súlyt. Ugyanakkor a leghangsúlyosabb lépést ezen a téren — egy francia védőernyő kifeszítését — elsősorban belpolitikai okokból nem tudja Franciaország meglépni, így ez a befolyás továbbra is korlátozott. 

Hogyan lehet ebben a pillanatban értékelni Emmanuel Macron elnök szerepét az Európai Unióban?

Emmanuel Macron 2017 (a Sorbonne-beszéd) óta az európai szuverenitás, a stratégiai autonómia programjával lép fel az uniós színtéren. A kihívásokat — legyen az migráció, egészségügyi, gazdasági vagy háborús ügy — ezen a prizmán keresztül nézi, s ennek megfelelő javaslatokkal jelentkezik. Abban valamiféle sikert mindenképpen elért, hogy az európai stratégiai autonómia és szuverenitás fogalma magától értetődő módon bekerült az európai vezetők nyelvhasználatába (lásd például Olaf Scholz német kancellár prágai beszédét), s bizonyos programpontok elindultak a megvalósulás felé. 2021 végén Angela Merkel visszavonulásával sokan úgy érzékelték, hogy Macron szenior vezetővé lépett elő az európai terepen. Ám mielőtt kihasználhatta volna a lehetőséget — ami az unió döntéshozatali módjai miatt amúgy rendkívül korlátozott — kirobbant az ukrán háború, amely teljesen felforgatta az európai geopolitikát és erőviszonyokat. Emmanuel Macron próbálta Franciaországot közvetítő pozícióba navigálni, ám korlátozott sikereket ért el e téren. Ráadásul a NATO keleti szárnya, illetőleg az unió balti és keleti tagállami a NATO- és amerikai védőernyőhöz való alapvető ragaszkodásuk miatt egyre szkeptikusabban néztek az európai szuverenitásról szóló macroni üzenetekre. A francia elnök nemrég Pozsonyban egy beszédében világossá is tette, hogy az elképzeléseit a NATO-n belül, és nem ahelyett gondolja. Emmanuel Macron tehát egyfajta fordulatra kényszerült, aminek az oka a háború nyomán beszűkülő mozgástere volt. Ugyanakkor tény, hogy az ukrajnai háború a Macron által elképzelt európai szuverenitás védelmi komponensét hirtelen elkezdte erősíteni, hiszen 2022-ben mindenki elkezdte komolyan venni a szövetségesi vállalásait a NATO-n belül.

Jövő nyáron választásokra készül Európa. Kevesebb mint tíz hónappal az EP-választás előtt vagyunk, hogyan készülnek a francia pártok? Melyek lesznek a meghatározó témák?

A franciákat természetesen már foglalkoztatja az EP-választás, de lesz előtte még egy másik is: szeptember 24-én szenátusi választást tartanak. Ez egy közvetett választás. A Szenátus szavazata csak lassítani tudja a törvényhozás menetét, s a testület történetileg jellemzően jobbra húz: egyszer, három évig volt ott baloldali többség. Ám az erőviszonyok felmérésének mégis fontos eszköze ez a voksolás, mert kiderül, ki mennyire tudott gyökeret verni a francia vidéken. Ez különösen Macronék és Le Penék esetében évek óta nyitott kérdés, a mély vidéki beágyazottság mindkét párt esetében kihívás. Elképzelhető, hogy a vidéken még mindig komoly pozíciókkal rendelkező republikánusok esetleg lendületet vesznek 2024-re. Ezen túlmenően a napokban Macron elnök mindenféle kezdeményezésekről, esetleges referendumokról is beszélt, ami azt jelzi, hogy a napirend alakítását szeretné kézben tartani. Vélhetően némi vita végén derül ki, hogy milyen témákat gondol majd a maga szempontjából hasznosnak. A migrációs törvény, az oktatás, a költségvetés biztosan az ősz nagy kérdései közé tartoznak majd, és a kisebbségi kormányzás miatt a kormány sorsa is ott van a lehetséges témák között (esetleges bizalmatlansági indítványok miatt). Ami pedig a pártokat illeti: a Nemzeti Tömörülés a kivárás stratégiáját követi, és nincs különösebb oka ezen változtatni. A baloldal a belső harcaival (egy lista, több lista) van elfoglalva, emiatt nagyon nehezen hallatja a hangját. Mindazonáltal a 2024-es EP-választást — ahogy majd a 2026-os önkormányzatit is — mindenki 2027, tehát a következő elnökválasztás fényében értelmezi. Nem meglepő, hogy már most a nyár sztártémája a "ki lesz jelölt 2027-ben?" kezdetű kérdés.

(Szerző: Tieger Endre)