A Corriere della Sera, a La Republicca és a La Stampa olasz lapoknak adott interjújában Meloni úgy vélekedett, hogy az adó "kényes kérdés", és nem büntetni akarja a bankszektort.

Mint mondta, újra megtenné, mert abban hisz, hogy „a helyes dolgokat meg kell tenni.” Hozzátette, a döntést egyedül hozta meg - írja a Reuters.

A gazdasági minisztérium múlt kedden késő este közölte, hogy a 40%-os bankadó a bankok magasabb kamatokból származó nyereségét célozza meg egy egyszeri adóztatással, ami nem haladná meg a pénzintézetek teljes állományának 0,1 százalékát.

A Corriere della Sera feltevésére, hogy az ország GDP-je 0,3 százalékot esett, Meloni azt reagálta, nemzetközi szintű konjuktúra van. „Ha Németország technikai recesszióba kerül, értelemszerűen van némi visszahatás.″ – mondta. A lapnak azt is kiemelte, hogy az adóék megújítását kiemelt feladatának tekinti, ahogy a fogyasztói vásárlóerő megvédését is. Szerinte ez az ék lefaragásában, a termelékenységi- és energiabónuszok adómentesítésében merül ki. A kormányfő irányvonala az, hogy a pénzeszközöket a legalacsonyabb bérekre koncentrálják.

 

Ragadós a magyar példa: jöhet a banki különadó Olaszországban is, igaz egy óriási különbséggel

A banki különadó bevezetésével Orbán Viktor és kormánya olyan precedenst teremtett, amelyet azután más országok kormányai is előszeretettel átvesznek. Most éppen az olaszok, ám velünk ellentétben ők egyszeri, 40 százalékos különadót emlegetnek, melyet a jelzáloghitelesek támogatására fordítanak. A bejelentésre a legnagyobb olasz bank, az Intesa Sanpaolo SpA részvénye nyolc százalékkal csökkent. Bővebben--->