A német titkosszolgálati szervek az elmúlt években számos ilyen tervet meghiúsítottak, amelyeket a Birodalmi állampolgárok mozgalma (Reichsbürgerbewegung) nevű alkotmányellenes és revizionista szervezethez kötődő kisebb csoportok dolgoztak ki. Ezek létfontosságú német infrastruktúra-hálózatok, kormányzati tisztségviselők és a német szövetségi parlament elleni támadásokat terveztek.

Jóllehet, egyelőre nem világos, ezek mennyire voltak kidolgozott tervek, a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a fenti csoportok tagjai korábban fegyvereket szereztek be, és tagjaik között akadtak bírák és rendőrtisztek is, akik általában nem kerülnek a szolgálatok látókörébe.

Thomas Haldenwang, a német belföldi hírszerzés, vagyis az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) igazgatója hangsúlyozta:

az egyik legaggasztóbb fejlemény a korábban elkülönülten működő csoportok keveredése, valamint az erőszakra való nyitottságuk fokozódása.

Példaként említette a szélsőjobboldali radikális szervezeteket és az összeesküvés-elméletekben hívő QAnon nevű csoportot.

„Ezeket a szervezeteket a német állammal és demokráciával szembeni gyűlölet és elutasítás, valamint a megsemmisítésükre való törekvés kapcsolja össze" – jelentette ki Haldenwang az AP amerikai hírügynökségnek adott berlini interjújában.

A BfV igazgatója szerint ezek a szélsőséges kormányellenes csoportok tudatosan használnak olyan félelemkeltő és megosztó kérdéseket és témákat, amelyek alkalmasak új tagok toborzására.

Példaként említette a migrációt, melynek kapcsán már eddig is sikerrel alkalmazták a „társadalom lecserélésével" való fenyegetést, illetve a koronavírus-járvány megfékezését célzó német kormányzati intézkedéseket és a klímaváltozás elleni harcot.

„Ezek a témakörök mind alkalmasak arra, hogy erősítsék azt a sajátos narratívát vagy legalábbis is sugalmazni engedik azt, hogy a német állam már nem ura a helyzetnek, ezért meg kell dönteni" – magyarázta Haldenwang.

A legutóbbi német kormányzati tervek, amelyek arra biztatták a német állampolgárokat, hogy régi dízelolaj- és földgáztüzelésű kazánjaikat cseréljék le hatékonyabb és jóval környezetbarátabb berendezésekre, komoly ellenállást váltottak ki nemcsak a német ellenzéki pártok részéről. Több olyan szélsőséges csoport is tiltakozott, amelyek a háztartások azon félelmére apelláltak, hogy emiatt a tulajdonosoknak magasabb rezsiköltséget kell majd fizetniük, annak ellenére, hogy a szakértők szerint a hagyományos tüzelésű kazánok üzemeltetése hosszabb távon többe kerül.

A BfV igazgatója szerint ezeket a jelenségeket aktívan erősíti Oroszország és a hozzá hasonló autoriter államok, amelyeknek érdekében áll a demokrácia aláásása Európa legnagyobb gazdaságában. Haldenwang példaként az orosz állami média és online felületek által terjesztett dezinformációt említette, hozzátéve, hogy berlini orosz ügynökök közismert német politikusokat és más politikai véleményvezéreket is igyekeznek befolyásolni, hogy az orosz propaganda üzeneteit terjesszék a német társadalomban.

Haldenwang szerint „félelmetes hasonlóságok" fedezhetők fel a mostani és az 1920-as és 1930-as évekbeli Németországban tapasztalható társadalmi és politikai jelenségek között, amelyek aggodalomra adnak okot.

Willkommen: rengeteg a betöltetlen állás Németországban

Országosan csaknem kétmillió üres munkahelyet számoltak 2022 negyedik negyedévében. Ez már rekordnak számít. Bővebben >>>