Nyomozás indult Velencében azt követően, hogy a a csatorna vize egy helyen a legkevésbé sem természetesnek ható zöld árnyalatot vett fel vasárnap reggel – számolt be a CNN.

„Ma reggel foszforeszkáló zöld folyadék foltja jelent meg a velencei Canal Grandéban, ezt néhány helyi lakos jelentette be a Rialto-híd közeléből. A területi vezetők sürgős találkozót hívtak össze össze a rendőrséggel, hogy kivizsgálják a folyadék eredetét” – írta Luca Zaia Veneto tartományi elnök közösségi oldalán.

A hatóságok azonnal mintát vettek, és elkezdtek körbekérdezősködni – elsősorban a gondolákat és csónakokat irányítók körében –, látott-e bárki bármi gyanúsat. Hozzátették, egyelőre egyetlen környezetvédelmi szervezet sem vállalta magára az akciót.

 

Az aktivistákra amiatt különösen gyanakodva nézhet az eset kapcsán a helyi vezetőség, hogy a napokban Rómában is történt vízelszíneződéses eset. A Trevi-kút vizét festette feketére faszénnel hét klímaaktivista, akik a fosszilis tüzelőanyagok állami támogatása ellen tiltakoztak.

Az Ultima Generazione (Utolsó generáció) nevű szervezet felelt azért az akcióért, ezúttal azonban jelezték, nem ők színezték el a vizet.

Luca Zaia Veneto később arról tweetelt, hogy a vizsgálatok alapján arra jutottak, nem minősíthető szennyező anyagnak az, ami a velencei csatornába került. Ettől függetlenül határozott válaszlépést ígért.

Mint kiderült, az elszíneződést egy fluoreszcein nevű vegyület okozta, amelyet víz alatti építkezéseknél használnak, a szivárgások feltárására. Bár az jó hír, hogy az anyag nem mérgező, a Velencei Regionális Környezetvédelmi Ügynökség (ARPAV) szerint a vízbe került mennyiségből arra lehet következtetni, hogy nem balesetről van szó.

Februárban is akadtak gondok a csatorna vizével Velencében, akkor az okozta a problémát, hogy a súlyos apály következtében kritikusan alacsonnyá vált a vízszint. Nem tudtak közlekedni a gondolák és a vízitaxik sem, de nagyobb baj, hogy a vészhelyzeti ellátás terén is okozott fennakadásokat az extrém helyzet. Velencében ugyanis mentőautók helyett inkább mentőcsónakokat használnak.