„Meggyőződésem, hogy Svédország és Finnország tagságával a NATO erősebbé válik, és mindkét ország hozzá fog járulni a NATO keleti szárnya biztonságának szavatolásához” – emelte ki Morawiecki stockholmi sajtótájékoztatóján.

„Új és erős szövetségesekre van szükségünk” – vélekedett a lengyel miniszterelnök, aki azt reméli, az észak-atlanti szövetség vissza fog térni korábbi szerepéhez mint a globális béke és rend védelmezője.

Lengyelország kész vezető szerepet vállalni a keleti végen, de erős szövetségesekre van szükségünk délen és északon is

– mondta az kormányfő, aki szerint ez egyrészt növelné lehetőségeiket, másrészt erős üzenet Oroszországnak, hogy nem tudja feldarabolni Európát.

Hidegháborút helyezett kilátásba

Morawiecki szerint a világnak nincs szüksége újabb hidegháborúra. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy szerinte kizárólag Oroszországtól függ, lesz-e ilyen.

„Nem kívánunk újabb hidegháborút, de a döntés, amely ezt a forgatókönyvet illeti, az orosz fél kezében van” – szögezte le. Továbbá úgy fogalmazott, hogy

a Stockholmból Varsón át Kijevig húzódó vonal az Oroszországgal való szembenállás frontja.

Svédország és Finnország az Ukrajna elleni háború megindulása után nyújtotta be felvételi kérelmét a katonai szövetséghez, de felvételükhöz a NATO mind a harminc tagországának jóváhagyása kell.