Törökországban a 18. életévüket betöltött állampolgárok helyi idő szerint délután 17 óráig (közép-európai idő szerint 16 óráig) járulhatnak az urnákhoz. A törökországi hatóságok összesen 64 millió 113 ezer 941 választópolgárt vettek nyilvántartásba, 60 millió 697 ezer 843-at belföldön, 3 millió 416 ezer 98-at pedig külföldön.

Négymillió 904 ezer 672-en először élhetnek a voksolás lehetőségével.

Törökországnak az állami statisztikai hivatal legfrissebb, 2023 februárjában közölt adatai szerint csaknem 85,3 millió lakosa van.

Az államfőválasztáson a jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdogan fő riválisa Kemal Kilicdaroglu, aki 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülésnek, a kemalista Köztársasági Néppártnak (CHP) az elnöke. Rajtuk kívül versenyben van még Sinan Ogan volt jobboldali parlamenti képviselő is, de az ő esélyei messze elmaradnak vetélytársaiétól. Erdogannak csütörtökig volt egy harmadik kihívója is, Muharrem Ince, de ő visszalépett, egyébként szintén alacsony támogatottsággal bírt.

Mindegyik elnökjelölt mögött egy pártszövetség áll, nem csupán párt. Erdogant a Nép Szövetsége, Kilicdaroglut a Nemzet Szövetsége, míg Ogant az Atya Szövetsége támogatja.

Amennyiben a május 14-i elnökválasztáson egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát plusz egy voksot, akkor két héttel később, május 28-án második fordulót is tartanak. A parlamenti választás egyfordulós.

A Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener pénteken azt mondta, hogy a nem végleges eredményeket még a választások napján, tehát vasárnap kihirdetik.

A külföldön élő törökök április 27. és május 9. között szavazhattak Törökország diplomáciai külképviseletein, de a török vámkapuknál, tehát a nemzetközi repülőtereken és az ország határállomásain vasárnap délután 17 óráig még ők is voksolhatnak.

Május 9-ig 1 millió 817 ezer 10 külföldi török élt választójogával, a részvételi arányuk 53,19 százalékos volt. Az ő szavazócéduláikat a napokban Ankarába szállították. Ezeket a borítékokat szintén a 17 órás urnazárást követően bontják ki.

Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében este 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos lesz magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele.

Este 18 és 21 óra között a médiumok kizárólag az YSK által kiadott információkat hozhatják nyilvánosságra.

Az YSK a médiát érintő korlátozásokat a tervek szerint este 21 órakor oldja fel, bár dönthet úgy is, hogy ezt az időpontot korábbra hozza.

 

Indul a nagy visszaszámlálás: húsz év után leválthatják Erdogant

Két évtized után most látszik először reális esély arra, hogy a törökök leváltsák aktuális elnöküket, Recep Tayyip Erdogant. Az államfő sajátos gazdasági nézetei és lépései mellett úgy tűnik, egyéb tényezők is az ellenzéki összefogás jelöltjének, Kemal Kilicdaroglunak kedveznek. A valós sikerhez azonban parlamenti többség is kell, erről is döntenek vasárnap a török választópolgárok. Bővebben --->