A rendkívül ritka papagájok a szegedi vadasparkból, az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe – közölte a debreceni park igazgatója.

Nagy Gergely Sándor szerint a fiatal, alig másfél éves tojók már birtokba vették otthonukat a papagájröpde-soron, ahol a látogatók is megtekinthetik őket.

 

  • A Bolívia északi részének trópusi és szubtrópusi esőerdőiben endemikus kéktorkú ara (Ara glaucogularis) közeli rokona a jól ismert kék-sárga arának, amelytől legkönnyebben jellegzetes kék torokfoltja alapján különböztethető meg.
  • Legfőbb táplálékát különböző pálmafajok termései alkotják, de előszeretettel fogyaszt gyümölcsöket, magvakat, bogyókat és virágokat is.
  • Monogám párokban él, fészkét rendszerint pálmafák törzsébe rakja. A tojásokon csak a tojó kotlik, miközben a hím eteti őt, a fiókákat azonban a szülők már közösen gondozzák.

 

Az erdőirtás és orvvadászat okozhatja a vesztüket

Az élőhelyéül szolgáló erdők irtása és az illegális állatkereskedelem következtében a fajnak immár mindössze 200-300 példánya él a természetben, így

súlyosan veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, és bekerült a washingtoni egyezmény (CITES) I. mellékletébe.

A XIX. század végén kipusztult kubai ara után a kéktorkú lehet a következő arafaj, amely teljesen eltűnik eredeti élőhelyéről, ezért fontos a megőrzését szolgáló nemzetközi tenyészprogram.

Magyarországon a kéktorkú ara igazi ritkaságnak számít, mivel a debreceni példányokon kívül csak szegedi szüleikkel találkozhat a nagyközönség.