Az következő évben érvényes autópályadíjakat eddig az előző évi augusztusi, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által meghatározott éves bázisú, vagyis az előző év augusztusához mért infláció alapján kell meghatározni és az árakat 10 forintra kerekítve megadni. Ahogy arról a Napi.hu beszámolt, ennek megfelelően 15,6 százalékos augusztusi infláció szerint emelkedtek volna a sztrádadíjak januártól. 

Hétfőn este azonban változott a helyzet, a Technológiai és Ipari Minisztérium MTI által idézett közleménye szerint. A rendszeresen sztrádázó autósok jobban, az autópályákat ritkán használók viszont rosszabbul járnak. 

A minisztérium közölte: bár a törvényi rendelkezések automatikus inflációkövetést tennének lehetővé, az éves országos és megyei e-matricák ára 5 százalékkal nő 2023 elején. A díjrendezés az európai irányelvekben rögzített szinthez arányosítja a havi és heti matricák árát, ami viszont jelentős drágulást jelent. 

A személyautók esetében 

  • az éves matrica ára 49 190 forint lesz, 
  • a megyeiekért 5720 forintot kell majd fizetni. 

A havi matrica ára azonban 8900 forintra, a 10 naposé 5500 forintra emelkedik a mostani 5210 és 3820 forintról.