A Balaton környékén előző évhez képest átlagosan 10-20 százalékkal emelkedtek a szállásárak Forsthoffer Ágnes, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) balatoni régióvezetője szerint.

Hozzátette, ezt az áremelkedést, – ismerve a költségnövekmények és az infláció mértékét – nem tartja magasnak. Úgy gondolja, legtöbb esetben nem is fedezi teljes mértékben a rezsi, az élelmiszer, valamint egyéb szolgáltatások drágulását.

Ezek felett ráadásul a szálláshelyek tulajdonosainak a megnövekedett bérköltségekkel is számolni kell. Ezeket Forsthoffer Ágnes a saját bőrén is tapasztalja, hiszen szövetségi szerepvállalása mellett a balatonfüredi Hotel Margarétának is ő az igazgatója.

Sokan drágállják a balatoni árakat

Egy friss felmérés szerint azonban a magyar utazók közül sokan nem éppen érzik úgy, hogy gavallér árszabással dolgoznának a szolgáltatók a Balaton környékén.

Az Ynsight Research kutatócég az internetes diskurzusok januártól június közepéig tartó netnográfiai vizsgálatából állapította meg a várható trendeket, amelyhez közel 20 ezer online tartalomra érkezett, mintegy 85 ezer reakciót vettek górcső alá.

Megfigyelték, hogy ugyan többen kifejezték elégedetlenségüket a Balatonon várható, vagy már most is tapasztalható árak miatt, amelynek kapcsán gyakori vélemény, hogy külföldön kedvezőbb ár-érték arány fogadja az utazókat. Az elégedetlenség főképp az átlagosnál magasabbnak ítélt szállás- és éttermi árak, illetve a szolgáltatások minősége vagy a választék kapcsán merült fel.

Egy napra akár 52 ezer forintba is kerülhet a balatoni strandolás az RTL Klub Híradója szerint. Ha egy vidéki család például csupán egyetlen napot tölt a magyar tenger partján, ők nem ússzák meg a kiruccanást 50 ezer forint alatt.

Mindezek ellenére az Ynsight Research szerint a kommentek alapján arra lehet számítani, hogy idén nyáron is dugig lesznek a nyaralóhelyek a magyar tengernél.

„Ahogy a korábbi években, idén is tömegesen látogatnak el a Balatonhoz a magyarok, és ott nagyon jól érzik magukat. Ez azt sugallja, hogy a Balaton vonzereje és az ott elérhető élmények sokaknál meghaladják az árak által okozott kellemetlenségeket” – állapítja meg a kutatócég.

Akkor már inkább külföld?

Sokan gondolkodhatnak úgy, hogy az alacsonyabb infláció miatt megérheti inkább külföldi utazást tervezni a belföldi helyett, Forsthoffer Ágnes szerint azonban csak erre nem érdemes alapozni.

Az utazók hajlamosak az almát a körtével hasonlítani, amikor az ajánlatokat összevetik. Sokan nem veszik figyelembe az utazási és egyéb kapcsolódó költségeket, amelyek egy külföldi utazással járnak, vagy egy apartman árát hasonlítják belföldi, színvonalas szállodai árakhoz. Megfelelő választással összességében a belföldi pihenés sem lesz drágább, mint egy kedvezőnek ígérkező külföldi úti cél

– nyilatkozta a Napi.hu-nak a MSZÉSZ balatoni régióvezetője.

Hozzátette, az egyéni fogyasztónak is érdeke a magyar gazdaság visszaerősödése a válsághelyzetben. Ezt pedig azzal is elő lehet segíteni, ha külföld helyett belföldön nyaralunk.

„A szálláskínálati paletta igen széles minden régióban, számos kategóriából lehet válogatni. Emiatt mindenki megtalálhatja a pénztárcájához igazított belföldi nyaralási lehetőséget”

– mondta Forsthoffer Ágnes.

Nyáron még mindig a Balaton a hazai úti célok sztárja

A szakértő szerint minden statisztika egyértelműen azt mutatja, hogy a Balaton vezeti a belföldi turizmus toplistáját. Vannak ugyan az országban olyan célpontok, kiemelt attrakciók, fürdők, amelyek nagyon népszerűek és forgalmasak, ettől függetlenül nyáron mindig a Balaton marad az első.

Az év egyéb időszakaiban már nem ez a helyzet, Észak-Magyarország például nagyon erős desztinációvá fejlődött a számos látnivalóval, minőségi szálláshelyeivel.

A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet klasszikusan legnépszerűbb városai a vendégéjszakák tükrében évek óta

  • Hévíz,
  • Siófok és
  • Balatonfüred.

Ezeken a településeken van a legnagyobb szálláskapacitás is.

A Balaton körül az utóbbi két-három évben elképesztően széles szálláskínálat alakult ki Forsthoffer Ágnes szerint, a kempingektől az ötcsillagos szállodákig minden megtalálható. Vannak különféle célcsoportra specializált szálláshelyek is: gyermekparadicsomok, felnőttbarát szállodák, vagy éppen diákcsoportokra specializálódott szálláshelyek.

Elkésett, aki még nem foglalt?

Kétségtelen, hogy aki időben foglal szállást a Balaton környékén, az kedvezőbb árakkal szembesülhet. A MSZÉSZ régióvezetője szerint ugyanakkor „nincs elkésve senki, aki balatoni nyaralás tervez, a szálláshelyeken jellemzően vannak még szabad szobák”.

Az idei évben a foglalások lassabb beérkezését tapasztaljuk a nyári időszakra. Talán több a gazdasági bizonytalanság, illetve a várható időjárást is sokan a végsőkig figyelik

– mondta.