Az Európai Unió a korábbi 50 millió euróról több mint 200 millió euróra (mintegy 71 milliárd forintra) emeli az afgánoknak nyújtott humanitárius segélyt, a támogatás a konfliktus sújtotta országból a szomszédos államokba menekülőket is segíti majd - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben az MTI szerint.
Az uniós biztosok rendkívüli, az afganisztáni helyzet miatt összehívott ülését követően tartott sajtónyilatkozatában közölte, a humanitárius segítség a tagállamok eddigi támogatásán felül járul hozzá az afganisztáni emberek megsegítéséhez.
Kapcsolódó
Közölte azt is, hogy a segítségnyújtás feltétele az emberi jogok és a nők jogainak tiszteletben tartása. Ez határozza meg, hogy mennyi pénz áramlik közvetlenül Afganisztánba vagy a szomszédos régiókba.
Legolvasottabb

Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár

Újabb giga szállodakomplexum épül a Balaton közepén
Joe Biden megint összerogyott: kell-e aggódni az egészsége miatt?

7 milliárd állami támogatást kapott a semmit sem termelő gyár

Óvatosan a készpénzfelvétellel, egymillió számlatulajdonost érint egy kedvezmény megszűnése
