Az energiapiaci válság ugyanis a kertészeteket sem kerülte el, a dísznövényneveléssel foglakozó vállalkozások költségei pedig alaposan megugrottak az elmúlt hetekben - írja az mno.hu

Orlóci László,  a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke a lapnak azt mondta: a kőolaj világpiaci ára miatt a hajtatáshoz szükséges fólia ára szinte azonnal az egekbe szökött, a vállalkozások által felhasznált energia és szállítás mellett pedig egyéb költségek is nagyot nőttek. Éppen ezért nem lehet megúszni az áremelést.

Az azonban kérdés, hogy a vásárlók hajlandóak lesznek-e megfizetni a magasabb árat. Ha ugyanis az infláció elszabadul és a mindennapi megélhetés is drágábbá válik, az emberek elsőként az olyan alkalmi fogyasztási cikkekről fognak lemondani a legkönnyebben, mint a virágok, a bokrok és a fák. 

A kertészeteknek azonban egyelőre nincs okuk a panaszra, mert az elsp félévben rekordforgalmat könyvelhettek el az árudák. A pandémia időszakában még az is kapát és ásót fogott a kezébe, aki addig nem tette. Orlóci László szerint míg a tavalyi megemelkedett kereslet hatására a kertészetek idén a szokásosnál jóval több egynyári növényt termeltek, a faiskolai árukból szűkösnek bizonyult a kínálat.