A KSH adatai szerint 2016 és 2018 között Magyarországon több mint 30 százalékkal nőttek a bruttó bérek, a következő három évre is hasonló bérnövekedésre lehet számítani - magyarázta az illetékes.

Magyarországon 2001 óta több mint 400 ezer diák kapott diákhitelt. Tavalyi reprezentatív felmérésük szerint 52 százalékuk, több mint 200 ezer diák mondta, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, lefolytatni, befejezni felsőoktatási tanulmányait.

QP | Quality Placement

Magyar Péter elmondta, október 1-jén lép hatályba a kormány májusi döntése alapján a Diákhitel3 termékük, a nyelvvizsga diákhitel. Magyarországon több tízezer diák van, akik ugyan letették a záróvizsgájukat, de nem tudtak diplomát szerezni a nyelvvizsga előírás miatt, a Diákhitel3 konstrukcióval nekik nyújtanak segítséget - tette hozzá.