- Az életünk sok szinten radikálisan átalakulás és e forgószélből az élelmiszeripar sem marad ki: mára minden valamire való boltban többféle növényi alapú tej és tejtermék is a polcon van, a csomagolások műanyagtalanítási törekvései sehol máshol nem ennyire szükségszerűek, mint itt. Az aktuális helyzet sok példával felskálázható, ennek nyomait a húspiacon most éppen úgy látni leginkább, hogy a gyorséttermi reklámokat a vegán burgerek uralják. Hogy viszonyul mindehhez a szövetség?

- Ez nagyon kényes terület. A hagyományos állattenyésztési ágazatok - érthető okokból - tartanak ezektől az új típusú termékektől. Készültek különböző prognózisok is arról, hogy ezek az alternatív termékek hogyan fogják elvenni a hagyományos húsipar piacának egy részét a következő 10-15 évben, hogy jön a szintetikus húsok kora, hogy érkezik a tányérunkba a rovari fehérje és így tovább. Ez még ma Magyarországon kevésbé látható, mint nyugaton, de mostanra a hazai iparág szereplőinek egy része is elkezdett félni.

QP | Quality Placement

A kihívásra az érintett ágazatok cégei különböző stratégiákat dolgoztak ki. Vannak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy akár be is szállnak valamelyik új típusú termékkategóriába. Jellemzően a németek, a hollandok és a belgák kezdték el hamarabb a munkát ebbe az irányba. Úgy döntöttek, hogy gyártaniuk kell vegán jellegű dolgokat, amelyeket oda kell tenni a hús mellé, hogy ugyanazon márkanév alatt azok is hozzáférjenek a termékhez, akik valamilyen okból nem esznek húst. Olyan termékek ezek, amelyek megjelenésükben, csomagolásukban hasonlítanak a hagyományos húskészítményekre, de teljes mértékben növényi alapanyagokból készülnek. Ma már Magyarországon is van olyan vállalkozás, amelyik hasonló döntést hozott.

A hagyományos húsipari országok, mint a spanyol, az olasz, és a magyar húságazat szereplői azonban inkább azt az álláspontot képviselik, hogy nem szabad összemosni dolgokat, egyértelműsíteni kell, hogy a növényi eredetű készítmény „egy másik termék, amivel a mi termékeinket nem szabad összekeverni”. És mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a hagyományos készítmények és termékek az újaktól egyértelműen elkülönülve, a több évszázad alatt felépített hagyományok és értékek védelme mellett maradhassanak a polcokon.

- Mennyire nyitott a húsipar az új kihívásra? Vagy úgy is kérdezhetem: a kettő közül melyik ma a többségi álláspont?

- A két válasz cégenként és országonként különböző súlyozással gyakorlatilag mindenhol megjelent már Európában. A legnagyobb vita jelenleg a „nevezéktan” ügyében érzékelhető. A magyar és az uniós húsipar többségi álláspontja az, hogy minden olyan elnevezés , ami a hagyományos húsipari termékekhez kötődik, az a szabályozás keretei között maradjon garantáltan ezen termékeknél. E szerint lehet ezekre hasonlító vegán terméket készíteni, de akkor azt tessék másként definiálni és másként nevezni. Vagyis ne lehessen a boltokban „vegán húspogácsa”, „vegán virsli” megnevezéssel áru, mert a hús az hús és a hagyományos elnevezésű húskészítmény az nem borsóból és céklából készül.

- Mit gondol: egy külön kaszt lesz belőlük Magyarországon, vagy a húsipari piacból fog inkább magának egy részt kihasítani? Azért fontos ez, mert miközben a magyar húsfogyasztás az elmúlt 20 évben is csak nagyon kis mértékben tudott növekedni, az egyáltalán nem mindegy, hogy az évente egy főre jutó, nagyjából 30 kolgramos (kg) sertés-, 30 kg baromfi- és 5 kg egyéb hús fogyasztás mellett nő-e ki a földből a „vegán hús” szegmens, vagy abból a 65 kilóból fog majd magának piacot kannibalizálni.

- Bár tudnám erre a választ!

Fotó: Németh Dániel

A többségi szakértői vélemény az, hogy elsősorban a fiatalabbak körében lesz érzékelhető az, hogy az új termékekkel részben helyettesítik a hagyományos húskészítményeket.

- Na de akkor merre van az előre? Miről szólnak a tervek, mi lenne a húsipar számára optimális 10-15-20 év múlva? Merre kellene ehhez a jelenlegi piaci-iparági szereplőknek haladniuk?

- A magyar húsipar potenciális belpiaci növekedési lehetőségeit két, egymással ellentétes folyamat befolyásolja. Az egyik, hogy az átlagos magyar jövedelmek további növekedése olyan rétegek számára is több hús és húskészítmény vásárlását teszi lehetővé, amelyek ma még nem tudnak annyi húst vásárolni, amennyit szeretnének. A társadalom alsó egy-két jövedelmi decilisében (tizedében) ugyanis a mindennapi élelmiszer biztosítása nem magától értetődő dolog még ma sem, és itt sem mindig engedheti meg magának a fogyasztó, hogy a kosarába napi szinten kerüljön hús vagy húskészítmény. Ha optimisták vagyunk, akkor a Covid-19 és gazdasági hatásainak kezelése után a gazdasági növekedés ismételt erősödésével, és a jövedelmek növekedésével ott is több pénz jut majd a húsokra.

Ezzel párhuzamosan látunk egy másik folyamatot is. Azt, hogy a magasabb jövedelmi rétegekben, különböző okokból – akkor is, ha nincs is meg a húsok elutasítása –, egyre népszerűbb a flexitáriánus étrend. Eszerint hetente 1-2 nap teljesen kihagyja a fogyasztó az étrendjéből a húsokat, vagy akár az állati eredetű élelmiszereket is. Ez jellemzően a tehetősebbek közt erősebb trend; ott, ahol az átlagosnál tudatosabb étkezési szokások alakultak ki, és ahol a változatosság irányába hat ez az elmozdulás. Számukra nem az a probléma, hogy vehetnek-e még 1 kg sertéshúst a héten vagy sem, hanem inkább az, hogy még egészségesebb és változatosabb étrendet állítsanak össze. Eközben bizonyos húsokat, húskészítményeket egy-egy alkalommal kiraknak az étrendjükből.

De azt én ma nem tudom, hogy e kettő ellentétes irányú folyamatnak mi lesz majd az összhatása Magyarországon.

- Előbbinek az árnyomás, utóbbinak pedig a mind magasabb minőség elérése a mumusa, és ellentétes fejlesztési stratégiákat követel meg a húsipartól. Biztosan jó mindkét irányba lőni?

- Van működőképes stratégia arra is, ha egy cég az árversenybe száll be, illetve arra is, ha a brandet, a terméket próbálja meg valaki magasabb áron eladni. De a kettőt jól kombinálni valóban nehéz feladvány.

Azt kell megérteni, hogy egy-egy termékkategórián belül végbe megy egyfajta dualizálódás a kiskereskedelmi láncok által elég erőteljesen befolyásolt piacokon. Vannak a márkatermékek, de a kiskerláncokhoz köthető private label (saját) márkák szerepe egyre erősebbé vált. Ezek a termékek általában nem rosszak, a legjobb ár-érték arányra mennek, és kezdetben az olcsóbb kategóriában jelentek meg, de ma már látunk elmozdulást a magasabb minőségű termékek felé is. A saját márkás termékek gyártóitól mindenekelőtt szigorú költségfelügyelet melletti nagy volumenű gyártás kell, és ebben az esetben nincs saját marketing és brandépítés. Dönthet ugyanakkor egy cég úgy, hogy az adott termékkategórián belül minőségben fölfelé kilógó márkát épít, de ehhez piacépítés és határozott marketingmunka kell, ami szinte kizárólag akkor térül meg, ha a végeredmény egy drágább termék. Mindkettő stratégia létjogosultsága megvan.

A mi problémánk abból ered, hogy az első kategóriáról sok terméknél lemaradtunk. A magyar élelmiszeripar nagy részére is igaz ez, de a magyar húsiparra különösen, hogy a kiskerláncok saját márkás kategóriáiban és a commodity jellegű készítményeiben a versenyképességünk az elmúlt 15 évben nem javult. Eközben például a lengyelek mára a régió leginkább meghatározó tényezőivé váltak ezen a területen.

- Mennyire kell ezt sajnálni? Ha megnézzük az árampiacot: ott a 30 százalékos importarány abból fakad, hogy van olcsóbb külföldi termelésű áram a piacon, a magyarnál, és a vevő az olcsóbbat veszi meg...

- ... Hát, azért én ezt borzasztóan sajnálom...

- Akkor még egyszer nekifutnék: a kereskedő a fogyasztót szolgálja ki, és onnan veszi a kínálatra küldendő portékáit, ahol az adott minőséghez, illetve ugyanahhoz a termékhez olcsóbban hozzájut. Ezzel a fogyasztó jár jobban, mert kevesebbet fizet. Hol itt a gond?

- A magyar kiskerláncok e termékeket ma jellemzően Németországból, Lengyelországból és például Csehországból szerzik be, ahol a munkaerő nem olcsóbb, mint nálunk, és ahol a hús alapanyagok esetében (árban és minőségben) sincs lényegi különbség. A lengyel, cseh, német import e szegmensben azért olcsóbb, mint a magyar, mert ott az egy gyártó által előállított volumen nagyobb, nagyobb gyártókapacitású üzemekkel rendelkeznek. Ezen a piacon a mérethatékonyságot specializált, automatizált, nagyméretű üzemekben lehet elérni - és a németek, a lengyelek és a csehek ezen a területen előrébb járnak, mint mi. Vannak olyan gyárak, ahol csak 4-5-féle terméket gyártanak, de azt a hét 7 napján, napi 24 órában. Ez egészen más költségszinteket eredményez, mint a klasszikus, hagyományos magyar húskészítmény-üzemben, ahol a májastól a baconig mindent készítenek, és rengeteg termékkategóriában értékesítenek.

Meg kell érteni, hogy a húskészítmény-ágazatban is olyan specializáció ment végbe, amire – ha ott akarunk lenni a termékeinkkel a szupermarketekben és a diszkontokban – akkor reagálni kell.

Fotó: Németh Dániel

Mi is alaposan benne vagyunk abban, hogy ez a helyzet alakult ki: volt 8-10 év, amikor a vágyaink jelentek meg a jövőképünkben és a fejlesztési elképzeléseinkben és nem a realitások. Ez a wishfull thinking (vágyvezérelt gondolkodás) alaposan félrevezette a magyar élelmiszeripari fejlesztések egy részét. A kis sajtmanufaktúra, a vágópont és a hátsóudvari kis húsfüstölő valóban fantasztikus dolgokra képes, és ezeknek a kialakulását is támogatni kell. De ha ide kerül a fejlesztési fókusz, az egy nagyon szép, de csak romantikus elképzeléseken, nem pedig a realitáson alapuló fejlesztési stratégiát szül. Ez a manufakturális terület a piacnak csupán a felső szeletkéjét képviseli. A piacon a koncentrált, modern kiskereskedelmi láncok hatalmasat nyertek azzal az üzleti modellel, hogy jó minőségű, megbízható terméket, versenyképes áron, őrült nagy mennyiségben tudnak a polcokra tenni. Ha sikeresek akarunk lenni, akkor képesnek kell lennünk ezen igények kielégítésére.

- Ha ez a hajó elment, miért kellene megpróbálni utólag, mégis valahogy beszállni ebbe a versenybe?

- Nincs más lehetőségünk. Azt most tudomásul kell venni, hogy a koncentrált kiskerláncok egy időre biztosan megnyerték a kiskereskedelmi versenyt. Ha el akarjuk érni a mainstream fogyasztót, az átlagembert, akkor ott kell lenni az szupermarketekben, a diszkontokban az általunk beszállított saját márkás termékekkel is, és a branding termékekkel egyaránt. Erre kell a fejlesztési stratégiákat kidolgozni. Abban reménykedem, hogy a nemzeti forrásokkal jelentősen kiegészített brüsszeli támogatási összegből a vidékfejlesztési program keretei között nagyon jelentős élelmiszeripari beruházások valósulhatnak meg. Ha a korábbi időszakkal ellentétben nemcsak a mikro- és kis üzemek lehetnek kedvezményezettek, hanem a közepes és nagyobb vállalatok is pályázhatnak a fejlesztési pénzekre, úgy ezek a források megteremtik a lehetőségét annak, hogy az egyes élelmiszeripari cégek megfelelő válaszokat adjanak a piaci kihívásokra.

Ez egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás, hadd hozzak egy példát! Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt, amikor új termékkategóriaként Magyarországon is megjelentek a csomagolt friss, szeletelt húsok, azok nem magyar termékek voltak, hanem például lengyelek. Nem volt ugyanis Magyarországon olyan üzem, amelyik ezt a terméket a kiskereskedő által elvárt mennyiségben, minőségben, napi szinten szállítani tudta volna . De azután "ráfejlesztettek" erre a hazai cégek is és most már évek óta versenyben vannak a csomagolt húsok piacán és bőven van magyar termék a hűtőpultokon. Nem a vágópontokról jött ez a válasz, hanem a nagy, korszerű üzemek felől. Én azt gondolom, hogy sok más esetben is ilyen válaszokra van és lesz szükség.

- A világban sok iparág az energetikától az autó-, és építőiparig fejlesztési lázban ég, a többségük paradigmaváltásra készül vagy már benne is van. Meddig lehet előre látni ma a húsiparban?

- Vannak megalapozottnak tűnő prognózisok 2030-ig.

- Publikálta azt valaki, hogy mi lesz addigra (várhatóan) Magyarországon?

- Ilyen én még leírva nem láttam. De ha a korábban is említett elképzelések megvalósulnak és az uniós támogatási, fejlesztési pénzek a közepes méretű és nagyobb ipari szereplők számára is elérhetőek lesznek, akkor 2030-ra jelentősen növekedhet a hazai húskészítmények aránya az üzletek polcain és a jelenlegi 40-50 százalék közötti import arányt akár 20-30 százalékponttal lejjebb tolhatjuk. Ehhez a közepes és nagy cégeknek fejleszteniük kell, az automatizáció és a digitalizáció irányába kell haladniuk már a következő években is, mivel a hatékonyságot, a versenyképességet csak így lehet javítani.

A modernizációs lépésekre azért is szükség van, mert már nagyon rövid időn belül igen súlyos munkaerőproblémák elé nézünk. Ha a Covid-19 után sikerül visszatérünk a gazdaság növekedési pályájára, visszaköszön az, hogy az ágazat a koronavírus-járvány előtt már látványosan küszködött munkaerőproblémákkal. A járvány kicsit csitított ezen, de most majd ismét azzal szembesülhetünk, hogy a dolgozók egy része esetleg visszamenne Németországba, Hollandiába dolgozni, illetve visszamennek a munkavállalók az éttermekbe és a szállodákba, és eltűnik az a szabad munkaerő ami egy éve, ideiglenesen jött az élelmiszeriparba, így a húsiparba is. Kényszerűségből is az automatizáció és a modernizálás lehet a megoldás, és ezt is segítheti az uniós forrás.

Ha a 2030-2040-ig néznek előre a cégek, akkor minden prognózis azt jelzi előre, hogy az alternatív fehérjekészítmények kihasítanak majd valamekkora piaci darabot a meglévőből. Ha ezt az előrejelzést elfogadjuk, akkor ahhoz, hogy a magyar húsipar növekedési pályán maradhasson, továbbra sem szabadna feladnia az exportorientáltságát. Azon kevés ipari ágazatok egyike vagyunk, amelyek alapanyagot hoznak be külföldről, és abból magas hozzáadott értékű terméket visznek ki. A célnak annak kell lennie, hogy - elsősorban hazai alapanyagból - minél nagyobb mennyiségű exportot tudjunk lebonyolítani. Ehhez a tenyésztésben éppúgy további fejlesztésekre van szükség, mint a húsiparban. Ugyanakkor az export fejlődése előtt álló legnagyobb probléma az afrikai sertéspestis (ASP) jelenléte a hazai vaddisznóállományban, ami miatt sok nagyon fontos, elsősorban távol-keleti piac zárva van a magyar sertéshús előtt. Ez évente 10 milliárd forintnál nagyobb bevételkiesést jelent a húsiparnak. Az ágazat szempontjából kiemelt fontosságú, hogy az ASP-mentesítési program a vaddisznóállományban minél előbb és minél hatékonyabban valósuljon meg, és akkor növelhetjük az exportunkat.

- Lehet-e a húspiaci szereplők jelentős része számára megoldás az internetes kereskedelem?

- Szinte biztos, hogy jelentős változásokat eredményez, akár drasztikusan át is rendezheti a piacot. Az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy a webáruházak világával tovább erősödik-e a koncentráció, vagy ezzel ellenkezőleg, ez az értékesítési terep a kisebb szereplők számára teremt olyan új lehetőséget, ami ennek a szektornak az erősödését eredményezi.

Egészen más lesz a helyzet akkor, ha a netes kereskedelem keretei között mondjuk az Amazon vagy az Alibaba, illetve ehhez hasonló jellegű óriás cég válik dominánssá az élelmiszerek esetében is. Láthatjuk, hogy - mondjuk a könyvkereskedelemben - milyen drasztikus átalakulást hozott az Amazon. Rövid távon biztosan nem várható hasonló folyamat az élelmiszer-kereskedelemben, de a középtávú hatásokat nehéz prognosztizálni. Az internet sok kis élelmiszeripari szereplőnek azt a lehetőséget adja meg, hogy direktben próbáljon kapcsolatot építeni a fogyasztóval és közvetítő nélkül juttassa el termékét a vásárlóhoz.

Fotó: Németh Dániel

Ha a múlt évet nézzük, akkor azt látjuk, hogy nagyon sok kicsi és közepes élelmiszeripari, húsipari cég került olyan helyzetbe, hogy elveszítette a piacának jelentős részét – a közétkeztetés bezárt, a Horeca és a turizmus lenullázódott. A helyzetre sokan azzal válaszoltak, hogy elindítottak egy webshopot. Soha nem látott mértékben felfutott a kínálat, és ilyen mennyiségű és mértékű húskészítményi felajánlás, mint most, még soha nem volt a virtuális térben. Nem tudom, hogy ez lesz-e a hosszú távú válasz, vagy ez a piac is koncentrálódik. Az viszont egyértelmű, hogy a közeljövőben még a koncentrált kiskerláncok szerepe marad a meghatározó az élelmiszer-kereskedelemben. Ha tehát növekedni akar az ágazat, akkor e kiskerláncok megfelelő kiszolgálására képes, versenyképes húsipart kell létrehoznunk.

- A haza húsipar számára a pandémiás helyzet egyfajta katalizátorként jelent meg a változások beépítéséhez, vagy inkább a problémák hangsúlyosabbá válásához vezetett, és annak felismeréséhez, hogy ezt akkor valahogy először túl kell élni, és minden majd csak utána kerül a tervezőasztalra?

- Az a kérdés, hogy pontosabban látjuk-e magunk előtt az utat? Bizonyos dolgokat biztos, hogy a pandémia eldöntött és felgyorsított. Például azt, hogy a kicsi és közepes üzemeknek is diverzifikálniuk kell az értékesítési csatornáikat. Vannak olyan üzemek, amelyek nem biztos, hogy túl tudják élni a kritikus időszakot. A piac átrendeződését azonban majd most, a nyitást követően fogjuk igazából meglátni, mert most válik nyilvánvalóvá, hogy esetleg ki nem tud újraindulni, hol keletkezett olyan piaci rés, ahová be lehet menni a lábon maradottaknak.

Az elmúlt egy év a duális piachoz való igazodás folyamatát is felerősítette: a tömegtermék (nagy mennyiségben, megbízható minőségben) – speciális termék (sajátosan kicsiben, drágábban, réspiaci igényeket kielégítve) kérdésben azok a cégek kerültek nehéz helyzetbe, akik kicsiben tömegterméket állítottak elő. Aki a helyi éttermeknek, a közétkeztetésnek szállított tőkehúst, az bajba került. Aki kicsiben csinált magas feldolgozottságú, speciális terméket, annak pedig legalább a lehetősége megvolt arra, hogy az online értékesítésen vagy kisebb üzleteken keresztül valahogy megtalálja a turizmus és a gasztronómia földbe állása miatt elnehezült utat a túléléshez.

- Mi van, ha a hús sorsa az, mint az autóiparénak a benzin?

- Olyan rémálmom még nem volt, hogy a hús, és vele a húsipar eltűnne az emberiség életéből. Szerintem az emberek többsége nem akar lemondani a húsról, és nem is tudja azt elfelejteni. Tény, hogy az állattenyésztést az elmúlt időszakban sok kritika éri, elsősorban a tevékenység környezeti lábnyoma miatt. A kritikákkal szembe kell nézni, ahol jogosak, ott meg kell próbálni válaszokat adni, új megoldásokat találni. Egy problémára nem az a megfelelő válasz, hogy a problémát okozó tevékenységet befejezzük, ha a tevékenység egyébként hasznos terméket állít elő.

Ez a húságazatra is igaz. Például a marhahúsról közismert, hogy mivel a szarvasmarha metánt bocsát ki, a hús előállításának jelentős az ökológiai lábnyoma. Azt már sajnos kevesebben tudják, hogy folyamatosan zajlanak olyan előremutató kutatások, amelyek a takarmányozás módosításával jelentősen csökkentik a metánkibocsátást, miközben mindez a hús minőségére semmilyen negatív hatással nincs. Remélhetőleg néhány éven belül úgy tudunk marhahúst előállítani, hogy a termelés ökológiai lábnyoma lényegesen kisebb lesz a mainál, így bűntudat nélkül ehetjük a lábszárpörköltet vagy a steaket.

Ugyanez a megközelítés más területeken, így például az állatjóléti kérdések esetében is igaz: ha a társadalom érzékenység erősödik azzal kapcsolatban, hogyan tartjuk a tyúkot, a disznót, vagy a kacsát, akkor változtatunk a tartási körülményeken, és másként neveljük és tenyésztjük az állatokat. Ami természetesen más költséget is jelent, és ezt szintén be kell kalkulálni az egyenletbe. Az ilyen kérdés-válasz logika a szememben sokkal észszerűbb megoldásokat hoz, mint az, ha egy problémát az egyébként hasznos tevékenység felszámolásával akarunk kezelni.

- És ha egyre több ember gondolkodik majd el azon, hogy ilyen-olyan okból visszafogja a húsfogyasztását, és ha mégis jön a szintetikus hús kora? Vagy a rovar alapú fehérjéké?

- Az éles váltás szerintem nem reális várakozás ezen a területen sem, mert az étkezési szokások, az étkezési kultúra lassan változik.

Fotó: Németh Dániel

Egyelőre ott tartunk, hogy rengeteg kérdőjel merül föl az alternatív fehérjeforrásokkal kapcsolatosan, mert például: ha nem lesz állatállomány, akkor mivel fogják trágyázni azokat a földeket, amelyekről "lejön" a húst helyettesíteni hivatott alapanyag? A sejtnöveléssel készülő szintetikus- vagy laborhús, a fehérjefarm is rengeteg kérdést kell, hogy megnyugtatóan megválaszoljon, mielőtt a vasárnapi ebéd részévé válhat. Példának legyen elég az, hogy az előállítása óriási mennyiségű energiát igényel, ami kérdéseket vet fel az ökológiai lábnyommal kapcsolatban.

Ezzel együtt azonban azt is gondolom, hogy még az én aktív éveimben (Éder Tamás 56 éves - a szerk.) számolnunk kell azzal, hogy az alternatív fehérjepótló termékek érdemben megjelennek a hazai piacon is. A következő másfél évtizedben én a legtöbb lehetőséget a növényi alapú megoldásokban látom, habár ott is sok a kérdőjel. Az élelmiszerek iránti keresletben egyre erőteljesebb tendencia az, hogy a fogyasztó olyan terméket kíván venni, ami természetes, amiben kevés az adalékanyag. A növényi alapú fehérjekészítményeknél elég hosszú azon összetevők listája, amelyekkel az anyag struktúráját, színét és állagát kialakítják. Nem látjuk, hogy erre miként reagál a fogyasztó.

A rovar alapú fehérjékkel kapcsolatosan megjelentek az első komolyan vehető tervezgetések, és ezek alapján, potenciálisan akár már jóval 2030 előtt is megjelenhetnek az EU-ban, akár húsipari alapanyagként is. De én arra fogadnék inkább, hogy ez a termékkör az első körben az állati takarmányozásban fogja megtalálni a szerepét és a feladatát. Az EU fehérjedeficites takarmányozási helyzetén ugyanis érdemben lehetne javítani e megoldással. Most nálunk is, de az EU-ban is, mindenhol a szója adja a takarmányokban a fő fehérje-összetevőt. A szóját viszont elsősorban importból szerezzük be és a termény döntő része GMO-s (azaz genetikailag módosított). Miután csaknem két évtizedig tiltva volt az állati eredetű (csirkéből, disznóból származó) fehérjepor állati takarmányba keverése, most úgy tűnik, hogy hamarosan mégis engedélyezhetik a keresztetetést (vagyis: disznóból készült fehérjeport csirkének és viszont), és ezzel párhuzamosan a rovaralapú fehérje takarmányba keverése is lehetségessé válik. Így részben kiváltható lenne a dél-amerikai GMO-s szója. Ez már csak azért is egy érdekes lehetőség, mert az európai társadalom viszonylag gyanakvó a GMO-s megoldásokkal szemben.. Persze ez is változhat, hiszen a félvilágot most éppen olyan vakcinával oltják le a koronavírus ellen, amit génszerkesztéses megoldással fejlesztettek ki. Így ennek sikere esetén még az is lehet, hogy a GMO-ellenesség csökken, és az megint egy új lehetőséget jelent az állattenyésztés és a húságazat számára is.