A Nyugati pályaudvar vágánycsarnoka 90-95 százalékos készültségű. A gyorsétterem, a pénztárcsarnok, a 10. vágány melletti irodarész, a volt közért és még néhány tetőrész tetőszerkezetén is folyamatosan halad a munka. Tart a vágánycsarnok nyílászáróinak restaurálása, a nosztalgia órák felújítása, a vápafűtési rendszer és a villámvédelem kiépítése, valamint a vágánycsarnokban, több peronon a hangosítási rendszer felújítása.

Június 19-től július 17-ig az egész pályaudvaron előre tervezetten, jelentős karbantartási munkákat végeznek el, amelyeket nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett, ám a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó utazását, napi rutinját érintse.

Javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése, továbbá a csarnokon belül és kívül magasépítményi és közmű munkákat is elvégeznek. A karbantartás ideje alatt a Nyugatiból nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért jelentős menetrendi változások lépnek életbe a pályaudvart érintő vasútvonalokon.

A vasúttársaság javasolja az utasoknak, hogy utazásuk előtt tervezzék meg az útvonalat és az átszállásokat a megújult ELVIRA felületén vagy a MÁV applikáció menetrendi keresője segítségével. A megváltozott célállomások, átszállási helyek miatt érdemes akár negyed órával hosszabb eljutási idővel számolni főként a korlátozás kezdeti időszakában.

A tájékoztató térkép innen tölthető le, a változásokról ezen az oldalon ír a MÁV.