A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Az egységes parkolási rendszer bevezetése a kerületi önkormányzatok együttműködésén múlik, a budapesti szintű egységesítést a jogalkotó levette a napirendről, így a fővárosi önkormányzat csak parkolási rendeletben írhat elő − a felsőbb szintű jogszabályokban engedélyezett − feltételeket. A kerületek egységesítési szándéka pedig a jelek szerint még várat még magára, így maradnak az eltérő automaták, parkolási gyakorlatok és bevételek.

QP | Quality Placement

Ferencvárosban például 2010-ben még csak 267 millió forint folyt be, tavaly azonban már 936 millió, az idei első három hónapban pedig már több mint 245 millió forintot fizettek be a parkoló autósok. A forgalomnövekedés oka lehet, hogy az önkormányzat saját − a Ferencvárosi Parkolási Kft. − kezelésébe vette a parkolást. A kerületben termelt bevételből 2010-ben 215 millió forint még a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél (BÖP) landolt, a 2011-es váltás után azonban már 896 milliós bevételt tarthatott meg az önkormányzati cég. Mindebből azonban jelentős nyereség nem képződött, az önkormányzat szerint az árbevételhez 2010-ben 231,8, tavaly pedig 791,6 milliós költség társult. Utóbbiból a legnagyobb tételt az 584,5 millió forintos szerződéses kiadások jelentették. Azt azonban nem sikerült megtudni, hogy mi áll a kiadások jelentős növekedése mögött.

A főváros első kerületében idén 550-600 millió forint parkolásidíj-bevételre számít  a budavári önkormányzat, attól függően, hogy a pótdíjakat milyen arányban sikerül behajtani, a kiadások itt 300 millió forintra rúgnak. A parkolás üzemeltetését e kerületben is nemrégiben vette át egy önkormányzati kft., az automaták szervizelését, a pénzbegyűjtést a DBM Kft. nyerte el, évi 10 millió forintos vállalkozói díjért. A kerületben a Centrum Kft. üzemeltette a parkolást 2011. november végéig. A nettó bevételek − 2008 kivételével, amikor a kintlévőségeit értékesítette a cég és így 143 milliós bevételt ért el − alacsonyak voltak, évi 20-40 millió forintot tettek ki. A Centrum tavaly megtagadta az elszámolásokat, illetve felfüggesztette a fizetést, jelenleg is bírósági per van folyamatban.

Az V. kerületben a főváros és Belváros-Lipótváros önkormányzatának közös Fővárosi Közterületi Parkolási Társulása (FKPT) nem nyereségorientált szervezet − közölte lapunkkal az önkormányzat. Az üzemeltetési költségeken felül keletkező nettó eredményt a tulajdonos önkormányzatoknak fizeti a cég. Az FKPT 2006-ban teljes nettó parkolási bevételének mintegy hetven százalékát fordította saját működésére, és csak a fennmaradó részt utalta a két önkormányzatnak, a költségek csökkentésével tavaly már 67 százalék a részes helyhatóságokhoz került a parkolóhelyek tulajdonosi megoszlásának megfelelő 80-20 százalékos elosztásban (2011-ben 2,1 milliárdos nettó árbevételt hozott a parkolás, a főváros ebből 281 millió, a kerület pedig 1,1 milliárd forinthoz jutott a költségek levonása után).

Diószegi József