A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő Főkert Kertészeti Divízió kollégái ebben a szezonban összesen 876 előnevelt, koros fát ültetnek el. A teljes mennyiség mintegy kétharmada főútvonalak, nagyobb forgalmú utak és utcák fasorait gazdagítja, egyharmaduknak a főváros parkjaiban, zöld területein lesz a végső élőhelyére - írja közleményében a Főkert.

Fákat ültetnek az Andrássy úton (109 darab), a Diós árokban (58 darab), a Rottenbiller utcában (44 darab) és a Fiumei úton (40 darab), de több tucatra rúg azoknak az utaknak, utcáknak a száma is, ahol hamarosan frissen ültetett fákkal találkozhatnak a járókelők vagy a környéken élők.

A fakivágások utáni fapótlások esetében alkalmazkodni kell a meglévő fasor fafajához, azonban vannak olyan esetek, melyek a fafaj cseréjét indokolják. Ilyen lehet például egy kártevő megjelenése vagy a fák életterének megváltozása, beszűkülése, de egyre jelentősebb ok a melegebb és szárazabb körülményeket teremtő éghajlati változás is. Ebben az ültetési szezonban így újul meg például a Rottenbiller utca fasora is, ahol a korábban balesetvédelmi okokból kivágott közönséges pagodafákat lepényfák helyettesítik, de újonnan kerülnek hársfák a XXII. kerületi Nagytétényi útra is. Érdekes kísérlet helyszíne lesz a Fiumei út, ahol frissen létrehozott ültetőhelyeken egy 8 különböző fafajból álló, vegyes fasort hoz létre a Főkert, a meglévő fasorok pótlása mellett - olvasható a közleményben.

A mintegy 900 koros fa ültetése mellett ebben az időszakban jelentős erdősítések is történnek: facsemetéket ültetnek el, idén ősszel rekordszámban. Több mint 10 000 csemete kerül a következő hetekben Budapest különböző erdeibe és helyi védett területeire. Ezek közül 5500 egyed a részvételi költségvetés első megvalósuló projektjének keretein belül a Rákoscsabai és a Pesterzsébeti erdő növényvilágát gazdagítja, 4500 tő pedig a Főkert Természetvédelmi- és Erdőkezelési osztályának kezelésében álló, több mint 40 különböző erdőterületre és helyi védett területre kerül, például a Diós-árokba és a Merzse-erdőbe is.

A nagyobb volumenű sorfaültetések helyszíneit, az ültetendő fák számát és fajait tartalmazó táblázat itt böngészhető, valamint az információk a BP Fatár applikációban is megtalálhatóak lesznek - közölte a Főkert.