Szerdán erős, a a Richter-skála szerinti 7,3-as magnitúdójú földrengés keletkezett, mintegy  50 kilométer mélyen Japán Honshu keleti partja mellett 14:36-kor. Ezt megelőzte 2 perccel korábban egy 6,4-es erősségű előrengés is.

A földrengés Myagi és Fukusima prefektúrákat sújtotta. Utóbbi településen áll a fukusimai atomerőmű, amelyet 11 éve kilences erejű földrengés rongált meg a világ egyik legsúlyosabb nukleáris katasztrófáját okozva.

A földmozgást sokan érezték, szökőár riadót is kiadtak. A rengések előzetes értékelések szerint alábukó kőzetlemezben történtek és számtalan utórengés kísérte őket azóta.

Aznap még több nagy földrengés pattant ki szerte a Földön. Erről tanúskodik a tarpai (TRPA) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szeizmológiai mérőállomásunk felvétele - adta hírül a ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

 

A tegnapi japán beszámolók szerint nagyon sok épület megrázkódott, egyelőre azonban nem tudni, hogy a hosszan tartó rengés okozott-e további károkat a fukusimai atomerőműben. Kisida Fumio japán kormányfő közölte, hogy a kabinet megkezdte a kárfelmérést. A földrengést a mintegy 300 kilométerre található fővárosban, Tokióban is érezni lehetett.

A szigetország állami energetikai vállalata (Tepco) szerint nagyjából kétmillió háztartás maradt áram nélkül Fukusimában és Tokióban.

Japán ugyanezen térségét 2011. március 11-én 9-es erősségű földrengés rázta meg, és az azt követő szökőár rongálta meg súlyosan a fukusimai atomerőművet. A szökőár több mint 19 ezer ember halálát okozta a távol-keleti országban, a Fukusima-1 erőműben keletkezett kár és a nukleáris sugárzás veszélye miatt pedig több mint 160 ezer embert kellett kitelepíteni - írta az MTI.

A csütörtöki hírek szerint négyen meghaltak és több mint kilencvenen megsérültek a földrengésben. A helyi vasúttársaság a károk felmérésének idejére átmenetileg szünetelteti a vasúti forgalmat a területen.

 

A Japán Meteorológiai Szolgálat információi szerint a rengés epicentruma az ország északi partvidékének közelében, hatvan kilométerrel a tengerszint alatt lehetett - írta az Euronews.