2021 szeptemberében 48,9 milliárd forintot tett ki a hazai patikák vényköteles támogatott gyógyszerforgalma, több mint 3 milliárd forinttal többet az előző havinál. Augusztushoz képest a növekedés mértéke 6,8, míg az előző év szeptemberéhez képest 2,9 százalék.

A márciusi átlagon felüli gyógyszervásárlás nyomán a lakosságnál ideiglenesen megugrott a gyógyszerállomány, ennek hatása látszott az elmúlt hónapok forgalmában, szeptemberre azonban valószínűleg kifogytak az otthoni készletek, így szeptember az elmúlt félév legnagyobb forgalmát produkálta a vényköteles támogatott piacon.

Szeptemberben az a ritka esett állt fent, hogy az eladott dobozok volumenének bővülése meghaladta a forgalmi érték növekedését. Ugyanis míg az eladott gyógyszerdobozok száma 9,8 százalékkal gyarapodott az előző hónaphoz képest, addig a forgalom 6,8 százalékkal nőtt. Szeptemberben a hazai gyógyszertárak összesen 16,8 millió darab támogatott vényköteles gyógyszert adtak el, az előző év szeptemberéhez mérten  0,7 százalékkal kevesebbet.

A fogyasztói árak összességében szeptemberben 5,5; októberben pedig 6,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, de a gyógyszerpiacon ennél kisebb volt az infláció mértéke. Szeptemberben 2,7, októberben pedig 2,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a hazai patikákban a KSH adatai szerint.

„Az adatok alapján egy újabb felhalmozási ciklushoz értünk szeptember hónapban. A lakosság az előző hónapokhoz mérten nagyobb volumenben váltott ki támogatott, vényköteles gyógyszert a hazai patikákban. A gyógyszereladások megugrásában a koronavírus negyedik hullámától való félelem is szerepet játszhatott” – kommentálta az adatokat az elemzést végző Hiflylabs Zrt. igazgatósági elnöke, Virág Zsolt.

Regionális összehasonlításban minden megyében növekedést láthatunk havi szinten. Az előző hónaphoz képest a legjelentősebb mértékben bővült Budapest (10,2 százalék), Baranya (9 százalék), valamint Csongrád megye (8,3 százalék) támogatott vényköteles gyógyszerforgalma.

A skála másik végén a kisebb forgalmú megyék állnak, Zalában 1,9 százalékos, Somogyban 0,9 százalékos növekedést regisztráltak.

Éves szinten az 1,7 százalékos csökkenést felmutató Zala megye kivételével minden megyében növekedést mértek. Zalában az adatok a daganatellenes szerek eladásainak nagymértékű csökkenését jelzik.

A rákellenes szerek a legdrágábban kapható gyógyszerek és a teljes gyógyszerforgalom több mint 17 százalékát teszik ki.

Az országos adatok alapján a zalai daganatellenes gyógyszerek visszaesése lokális folyamatnak tekinthető.

Ezek a gyógyszerek fogytak a legjobban

A legtöbb gyógyszerkategória jelentősen növekedett az előző hónaphoz és évhez mérten is. A nagysúlyú gyógyszercsoportok, mint a tápcsatorna, vérképzők, a kardiovaszkuláris csoport, illetve a daganatellenes szerek egyaránt bővülni tudtak szeptemberben.

A havi 6,8 százalékos növekedéshez a legnagyobb mértékben a daganatellenes szerek és a szisztémás fertőzésre rendelt gyógyszercsoport járult hozzá, az előbbi csoport 1,06 százalékponttal, míg az utóbbi kategória 1,03 százalékponttal.

A szisztémás fertőzésellenes szerek közé tartoznak az antibiotikumok, amelyek forgalma csaknem 70 százalékkal bővült augusztushoz képest az őszi influenzajárvány hatásaként.