Az eddigi szűkszavú kormányzati kommunikáció alapján a védettséget igazoló igazolvány (vakcinaigazolvány) potenciális záloga lehet annak, hogy birtokában a jövőben látogathassunk meghatározott helyeket, valamint élhessünk bizonyos szolgáltatásokkal. Ezek egyike lehet a június közepén induló, részben hazai megrendezésű labdarúgó-Eb.

Azt fontos tudni, hogy amikor a kabinet tagjai a hivatalos nevén koronavírus elleni védettségi igazolványról beszélnek, az nem összekeverendő az utóbbi időben szintén sokat emlegetett uniós nemzetközi vakcinaútlevéllel - írta a portál.

A magyar kormány február 11-én jelentette be, hogy hazai hatáskörben saját védettségi igazolványt vezet be. A posta pedig március eleje óta szállítja a magyaroknak a vakcinaigazolványokat, hétfőn pedig megjelent egy tájékoztató a koronavirus.gov.hu-n. Eszerint ilyen igazolványra jogosult:

  • aki megkapta a védőoltást;
  • aki igazoltan átesett a fertőzésen, vagyis az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT-ben) legalább egy pozitív, koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálata vagy antigéngyorstesztje van nyilvántartva;
  • aki valaki vélhetően átesett a fertőzésen, és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja, hogy átesett a fertőzésen.

Aki megkapta a védőoltást: az ő védettségi igazolványát már az első oltás után nyolc nappal kézbesíti a posta, ez esetben a plasztikkártya kiállítása ingyenes és automatikus. E kártyának nincs érvényességi ideje.

Akinek hivatalosan is van pozitív tesztje:, annak sem kell igényelnie az igazolványt, az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát.

Aki felgyógyult: március 1-jét követően a felgyógyulást követő 8 napon belül hivatalból állítják át és postázzák a védettségi igazolványt. Ugyanakkor fontos különbség, hogy az ő védettségi igazolványuk érvényessége hat hónap.  Az érvényesség kezdete pedig az utolsó pozitív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálatot vagy antigéngyorstesztet követő negatív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálat napja vagy a negatív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló molekuláris biológiai vizsgálat hiányában az utolsó pozitív eredményű, a koronavírus kimutatására szolgáló antigéngyorsteszt vagy molekuláris biológiai vizsgálat napját követő tizedik nap. Ekkor a védettségi igazolvány érvényessége 4 hónap.

Azaz mindent egybevetve a következőképpen alakul a képlet:

  • míg a védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje, addig aki igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, az ő védettségi igazolványa 6 hónapig érvényes;
  • ugyanakkor ha ellenanyag-vizsgálat igazolja a korábbi koronavírus-fertőzést, az igazolvány érvényessége 4 hónapra szól.