A piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekt segítséget jelent a szőlészeteknek és borászatoknak a következő évek fajtaválasztásában és termékfejlesztésében.

A fejlesztést indokolja - a PTE közleménye szerint -, hogy a klímaváltozás következtében egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőültetvények védelme a kórokozókkal és kártevőkkel szemben. Ennek a hagyományos szőlőfajták esetében egyre nehezebben, egyre több pénz és energia ráfordításával tudnak csak megfelelni a szőlőtermesztők.

A fejlesztés eredményeként megtörténik három szőlőfajta kutatási eredményeken alapuló termesztéstechnológiájának kidolgozott leírása és ha a fejlesztésben alkalmazott szőlőfajtákból piacképes termék válik, "reális új alternatíva állhat rendelkezésre a hazai, illetve a nemzetközi szőlő és bor ágazat számára".

A projektben alkalmazott fajták esetében alig kell növényvédőszereket használni, ez pedig a tudatos élelmiszerfogyasztás és a környezetet kevésbé terhelő gazdaságok népszerűsítése, valamint a hazai termékek, hazai innováció támogatása szempontjából is fontos.

A közlemény szerint a fejlesztésekkel "fel tud zárkózni a hazai kutatás, illetve adott esetben meg tudja előzni a Nyugat-Európában zajló, hasonló célú programokat", egyben a "projekt a kiöregedő ültetvények helyére egy piaci alapú, a fenntartható fejlődést előtérbe helyező fajtaszerkezet kialakítását irányozza elő".

A fejlesztés előreláthatóan 2025 tavaszán zárul majd.

A badacsonyörsi központú, feldebrői telephellyel is rendelkező mintegy 180 embert foglalkoztató Varga Pincészet a cég korábbi közlése szerint 250 hektáron termeszt, és 2000 hektárról vásárol fel szőlőt.

A társaság a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2020-at 5,9 milliárd forintos forgalom mellett 476 millió forintos adózott eredménnyel zárta, míg 2019-ben 5,3 milliárd forintos bevételt és 327 millió forint profitot szerzett - írta az MTI.