Az EB a tagállamok közül utolsóként hagyta jóvá a magyar RRF-tervet, ám egyetlen eurócentet sem folyósítanak addig, amíg a kormány nem teljesíti a jogállami minimumfeltételeket. A többszáz oldalnyi dokumentumokból kiderül, hogy a kormány többek közt olyan jogi intézmények helyreállítását is beígérte a pénzért, amely egy európia jogállamban minimum, de az Orbán-kormány az elmúlt 12 évben felszámolta.

Így például felvállalták a „jogalkotás minőségének javítását, az érdekelt felek és a szociális partnerek hatékony bevonását a döntéshozatalba” című reformot, vagyis a törvénytervezetekről (újra) lesz érdemi egyeztetés és társadalmi vita - olvasható a portálon.

Az bizottsági anyagokból az is kiderül, hogy a fél magyar adórendszer átalakítására is ígéretet tett a kormány:

  • szigorítja a társasági adózásban a transzferárazást – vagyis a kapcsolt ügyfelek közötti elszámolásokat, amely ma az adóoptimalizáció egyik legfontosabb eszköze.
  • Egyszerűsítik a magyar adórendszert, legalább 5-6 adófajtát (az összes 10 százalékát) megszüntetnek, ami lehet összevonás is.
  • Kivezetik az összes olyan különadót, amit a Covid-ra és az energiaválságra hivatkozva jelentettek be. Így jövő év végétől nem kell fizetni várhatóan a bankok, biztosítók, energetikai és kiskereskedelmi, távközlési és gyógyszergyártó cégek különadóját. Ezek együttesen mintegy ezer milliárd forintos adócsökkentéssel érnek fel.

Ugyanakkor a repülőjegyekre kivetett különadó nem szerepel a felsorolásban, így ez akár hosszabb távon is fennmaradhat.

Lesz munkacsoport

A kisadók megszüntetésével kapcsolatban a kormány azt vállalata, hogy létrehoz egy munkacsoportot, amely javaslatokat tesz az adónemek számának 10 százalékos csökkentésére és más egyszerűsítésekre. A munkacsoportba a kormányzati szervek mellett a kamarákat (MKIK, mémet-magyar, amerikai), az adótanácsadói, valamint az akadémiai szektort is be kell vonni.

A lehetséges adóegyszerűsítések között említik a helyi adók (építményadó, telekadó, kommunális adók) konszolidációját – ezek egyöntetűen önkormányzati bevételek. Szintén konszolidálni javasolja az Bizottság a gépjárművek adóztatását, vagyis

összevonnák/eltörölnék a gépjármű-, a cégautó-, a regisztrációs adót, illetve a tulajdonosváltáshoz kapcsolódó átírási illetékeket is

Szja

A személyi jövedelemadózásban is változások jöhetnek: itt a kormány többek között a „nem hatékony adókedvezmények”, valamint a „torzító és indokalatlan” kivételek megszüntetését vállalta, illetve olyan átalakításokat is ígér, amelyek megkönnyítik az adózók számára az alternatívák közötti választást.

Egy biztos a nyugdíj-előtakarékossági kedvezményekhez feltehetőleg nem nyúl a kormány, ugyanis a nyugdíjrendszer fenntartásával újra komoly bajok vannak, olyannyira, hogy fű alatt egy nyugdíjrendszeri-felülvizsgálatot is bevállalt a kormány.

Nyugdíj

A kormánynak egy független nemzetközi szakértói munkacsoportot kell felállítania, hogy megvizsgálják, miként lehetne magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát biztosítani. 

„A nyugdíjreform célja a magyar nyugdíjrendszer közép- és hosszú távú költségvetési fenntarthatóságának előmozdítása, a munkával töltött életszakasz meghosszabbításához való hozzájárulás, az alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasoknak folyósított nyugdíjak megfelelőségének erősítése mellett. A reform a szükséges mértékben automatikus kiegyensúlyozó mechanizmusokat és egyéb parametrikus változásokat vezet be a nyugdíjrendszerbe.”

Ez utóbbi tétel a nyugdíjkorhatár további emelést is jelentheti a Népszava értelmezése szerint.