Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos az ATV Start című műsorában egyebek mellett arra mutatott rá, hogy az eddigi ismereteink szerint nagyjából hat hónapig védenek a vakcinák, és lassan arra készülhetünk, hogy az egészségügyi dolgozókat újra kell oltani, vagy el kell kezdeni vizsgálni, mikor lesz szükség egy újabb adagra.

Az indiai variánssal kapcsolatban alapvetően "nagyon pesszimista", miután két helyen változott meg a vírus génszerkezete: emiatt nem tudjuk biztosan, hogy melyik védőoltás milyen mértékben nyújt védelmet, erre nincs egyértelmű válasz.

A volt országos tisztifőorvos szerint azonban abból a szempontból bizakodhatunk, hogy Európában először Angliánan jelent meg tömegesen az indiai variáns, mégsem szorította ki a brit mutánst. „Ha ez így marad, akkor ez jó hír számunkra” – folytatta. Az indiai mutáns fertőzőképessége elég komoly, de azt nem tudjuk, hogy komolyabb-e, mint a brit verzióé. Óvatosnak kell kellünk, és pillanatokon belül Magyarországon is meg fog jelenni az indiai mutáns - mondta a szakértő.

Mi lehet a nyitás következménye?

A szakember a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az nem a védettséget igazolja. Továbá úgy vélte, nagy baj, hogy a kerthelyiségek a nyitásánál nem adták ki, hogy az asztalok között kétméteres távolság legyen. Szerinte az szintén komoly hiba, hogy egy asztalnál négynél többen ülhetnek. Falus szerint az üdvözlendő, hogy az egy közösségben élők kiülnek egy teraszra, de ez még nem az az alkalom, amikor nagy társaságok gyűlhetnek össze. Pláne, hogy az otthoni rendezvényeknél még érvényben van a maximum tízfős szabály.

Falus Ferenc felhívta arra a figyelmet, hogy már az is elég, ha egy rendezvényen egy szuperfertőző van. Mint mondta: körülbelül hét-tíz nap múlva látjuk meg a nyitás eredményét. Szerinte zárt térben mindenképpen FFP2-es maszkot kéne hordani, már egyáltalán nem indokolt a házilag készített szövet maszkok használata.