Az infektológus szakorvos szerint az újabb mutánsok aggodalomra adhatnak okot, de nem javasolja senkinek, hogy nap mint nap ezektől rettegjen. Bár a számadatok folyamatosan javulnak, azt lehetetlen megmondani, mikor lesz vége a járványnak, ugyanakkor már látjuk a fényt az alagút végén. A javuló adatok szerint az átoltottság terjedésének köszönhetőek - mondta a műsorban a szakorvos.

 Az 5 millió beoltottal kapcsolatban - amelyhez a kormányzat újabb enyhítéseket kötött - hangsúlyozta, nincsenek előtte a matematikai modellszámítások, hogy meg tudja mondani, mit jelent az 5 millió beoltott, de abban biztos, hogy minél több az oltott, annál kevesebb a beteg.

QP | Quality Placement

Nem tudja megmondani, melyik a kritikus szám, amelynél hirtelen javulás jön, szerinte ilyen nem lesz, hanem a járvány folyamatosan el fog laposodni, és lesz egy alacsony szinten lévő vonal, ahol lesz mondjuk napi 100 új eset. A nyitásokkal pici vonalremegést itt is lehet majd látni, illetve az egyenletes csökkenés picit belassulhat ezek hatására.

 Kifejtette, hogyez a vírus nem szezonális, melegben is életképes. A tavaly nyáron tapasztalt fellélegzés Csilek András szerint a korábban meghozott  intézkedéseknek volt köszönhető, nyáron viszont az emberek megindultak, és ősszel "robbant az egész történet", a nyári tehát egy látszólagos nyugalom volt. Rámutatott, hogy ha a vírus terjedése a hőmérséklettől függne, nem beszélhetnénk például afrikai járványról.

Csilek András úgy fogalmazott: rettegni nem kell az indiaimutánstól, tartani ugyanakkor lehet tőle, s minden orvosnak az a félelme, hogy egyszer lesz egy "szökött" mutáns, ami megszökik a védőoltások elől, de remélik, hogy ez nem következik be.